Dr Zsirai László Istenhegyi?










Én nála voltam. Nagyon alapos volt, a nemét nem tudta megmondani (egy pillantást vetett rá, és mondta, hogy ennyiből nem látszik). A tarkóredő vastagságot többször visszamérte. A vizsgálat részletességével meg voltunk elégedve. Ugyanakkor nekem nagyon fájt a vizsgálat, szerintem indokolatlanul erősen nyomta a hasamra az ultrahang fejet (ahányan vizsgáltak még, senki nem csinálta ilyen durván, és nem arról volt szó, hogy az elején finoman csinálta, csak nem látta jól, hanem a kezdetektől kb a gerincemben éreztem...). A stílusa nem mézes-mázos, de nem is azért megy az ember. Ettől függetlenül nem volt nekünk annyira szimpatikus, mint orvos, bár a szakmaiságát nem kérdőjelezem meg, megbízható ismerős ajánlotta, ezért mentünk hozzá, és amit kellett, azt profin csinálta.
Most is terhes vagyok, az Istenhegyire megyünk, de direkt máshoz kértem magam.










Alapos volt, pedig aznap látszott rajta hogy fáradt, de még így is rendes volt nagyon, férjemnek angolul röviden magyarázott pedig azt tényleg nem vártam volna el tőle. Nekünk kérdezte, tippeljen-e, mondtam igen, és bevált a tippje (fiú). Mindent szuperül mért, magyarázott.
Mivel tele hólyaggal kell menni, és ilyenkor még kicsi a magzat, valóban előfordul hogy nyomják az ultrahangfejet és az kellemetlen, de azért csinálják, hogy jól láthassanak, iszonyú koncentrálás kell a zseniális technika meg az alapos szakmai képzés mellett ehhez a melóhoz, főleg a 12. heti ultrahangnál.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!