Kismamák, akik nem szeretnék beoltatni magukat, nem különböztet meg titeket a doki?
Nincs fogadott orvosom, sztkba járok.
A megállapítás óta tegnap voltam először az orvosnál. 14hetes vagyok.
Kérdezte, beoltattam-e már magam. Mondtam nem, és nem is fogom.
Erre elkezdett velem majdnemcsak kiabálni, mert milyen felelőtlen vagyok, nekem nem való gyerek, ezzel hogy nem oltatom be magam lemondtam az életemről, meg ilyen szöveg ...
Nagyon felháborodtam rajta. Meg sem vizsgált, meg sem ultrahangozott. Csak ránézett a papírjaimra és ennyi.

























"hanem gyermekkardiológus és abból pedig csak néhány van az országban"
Az megvan, hogy ha ez így lenne, akkor egy országosan nem elérhető vizsgálatot kérsz számon? :)
A szűrővizsgálatot nem kardiológus végzi. A szonográfus (aki valóban nem feltétlenül nőgyógyász, mivel külön szakma) gyanú esetén küld tovább.
Egyébként Debrecenben pont van gyermekkardiológia is, de mivel minden rendben volt, oda nem kellett mennünk.





Látom nem igazán sikerült megértened, miről beszélek.
Az egyik kommentelő azt rótta fel a kérdezőnek, hogy egy alacsony kockázatú terhességben, teljesen negatív genetikai UH lelettel miért nem csináltatott kombinált tesztet vagy pedig több százezer forintos NIPT-et.
Elárulom a választ: azért, mert alacsony kockázatú a terhessége és nem találtak semmit az UH-n, ami miatt indokolt lett volna a további vizsgálat, ő pedig úgy döntött, hogy neki ez elég.
Azért hoztam fel egy szintén nem kötelező, alacsony kockázat esetén alapvetően nem javasolt vizsgálatot példának, hogy ez a kedves kommentelő mégis miért nem csináltatta meg?
Mert kb. pont ugyanannyi értelme van, és pont ugyanúgy egyéni döntés kérdése mint az, hogy a kérdező nem csináltatott kombinált tesztet vagy NIPT-et.
Remélem érthető...





"A szonográfus (aki valóban nem feltétlenül nőgyógyász, mivel külön szakma) gyanú esetén küld tovább."
Jééé, ez pontosan így van a kombinált és a NIPT esetén is.
A vizsgálatot végző továbbküld, amennyiben indokoltnak látja.
A kérdezőél nem látták indokoltnak, így nem tették.
Ti meg számon kéritek rajta, hogy mégis mit képzel magáról és milyen marha felelőtlen szar ember, hogy nem csináltatta meg.
Ennyi erővel pont ti is azok vagytok, mert egy tök negatív szűrővizsgálat után még nem mentetek el egy 30 ezres magzati echocardiographiára is...
Érthető?





57, "Jééé, ez pontosan így van a kombinált"
De ő még mindig nem csinált kombináltat vazze!
Az 5 perces kórházi futószalagos vizsgálaton vett részt, aminek köze sincs a kombinálthoz.
A kombináltnál előbb veszik le a vért, majd az ultrahanggal együtt értékelik. Nem utólag küldenek vérvételre....





Istenem, mit nem értesz?
1. Lépés: genetikai szűrővizsgálat.
Magas kockázat (pl. 37 év feletti életkor) vagy gyanú esetén kombinált teszt/NIPT vagy invazív genetikai vizsgálat.
Mivel neki az UH-n nem volt eltérés és nem magasabb kockázat, így nem küldték és nem ment kombinált tesztre. Mi nem világos?
Attól, hogy egy tapasztalt orvos 10 perc alatt le tud zavarni egy genetikai szűrővizsgálatot, nem azt jelenti, hogy a munkája egy kalap szar. Nálunk a legszuperebb ultrahangos doki igen is tudta futószalagon csinálni, mert olyan tapasztalata volt, hogy le a kalappal előtte.
Tehát még egyszer kérdezem:
Mi a különbség közted és a kérdező között?
Ő volt egy alap vizsgálaton, ami alacsony kockázatot adott kromoszómarendellenességekre, ezért nem lépett tovább fizetős tesztre.
Te voltál egy alapvizsgálaton, ami szintén alacsony kockázatot adott szívfejlődési rendellenességekre, ezért nem mentél el egy fizetős vizsgálatra.
Nem hiszem el, hogy még mindig nem bírod felfogni.





"így nem küldték és nem ment kombinált tesztre"
Kombinált tesztre nem küldik az embert, hanem a kórházi ingyenes genetikai uh helyett választja az ember, mivel a kombinált vizsgálat=genetikai vizsgálat +vérvétel, azaz több.
Ha a kombinált nem jó, akkor küldenek tovább amniora vagy chorionra.
"Te voltál egy alapvizsgálaton,.... ezért nem mentél el egy fizetős vizsgálatra."
Nem, én egy komplex második trimeszteri genetikai uh-n voltam, aminek része volt szívuh, keringés, vese... Egy FMF akkreditált "fizetős" vizsgálat egy Voluson S8 BT18 legmodernebb készülékkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!