Ha magánintézményben intézem a terhesgondozást elejétől a végéig, akkor is kell háziorvoshoz járkálnom?
Gondolok itt arra, hogy a Materinty-ben, a Czeizelben, a Róbert kórházban mindenütt nagyon szuper várandósgondozó csomagok vannak, viszont az internet bölcsessége szerint miután a nőgyógyász megállapította a terhességet, az első utamnak a háziorvoshoz és a védőnőhöz kell, hogy vezessen. A védőnő tudom, hogy nem opcionális, de a háziorvos? Az említett magánkórházakban mindenütt benne van az összes kötelező (és választható és minden egyéb) vizsgálat, vajon akkor is kell kötelező vizit a háziorvosnál? Nekem valahogy nem tűnik logikusnak, mert hiszen akkor beutaló mint olyan, nem kell a vizsgálatokra. Vagy?
Közel 8 éve élek Budapesten, de még egyszer sem voltam sem beteg sem semmi, ha meg szükségem volt orvosi beavatkozásra, mindig magánorvoshoz mentem (fogorvos, nőgyógyász), szóval azért kérdezem, hogy akkor most jelentkezzek-e be azonnal a háziorvoshoz, vagy ráér az még az elkövetkező hónapokban?
Köszönet előre is, és bocsánat, ha butaságot kérdezek :)
Utolsó!
Egyetlen emberek van joga táppénzre venni és az a háziorvos. Erre javaslatot viszont szakorvos IS tehet. Pl a nőgyógyász is ilyen. De nem ő ír ki táppénzre, mert ahhoz nincs joga másnak, mint a háziorvosnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!