36-37 évesen több idő teherbeesni, mint mondjuk 30 évesen? Másképp kell csinálni valamit, gondolok itt a gyakoriságra?
Van már 2 gyermekünk. Mindkettő azonnal , első éles hónapban sikerült.Viszont akkor még csak 26 és 30 éves voltam . ( a férjem 4 évvel idősebb nálam). Most szeretnénk harmadik gyerkőcöt, de nem akar sikerülni.9 hónapja próbálkozunk, októberben 37 éves leszek. A ciklusom rendben van (korábban a két gyermek idején összevissza volt, volt hogy 40 napos ciklusaim voltak, mégis elsőre sikerültek) . Olvastam korábban, hogy 2 naponta érdemes együtt lenni a spermiumok minősége miatt. Eleinte nem nézegettük, aztán most úgy 3 hónapja ovulációt próbáljuk "belőni" és előtte utána is 2 naponta, a ciklus egyéb részeiben meg nem foglalkozunk vele, eltelt e a két nap. Lehet hogy rosszul csináljuk? Vagy nekünk már nem fog sikerülni,túl öregek vagyunk? Orvoshoz mennyi idő után érdemes/ kell fordulni, ha nem sikerül, de szeretnénk? Fiatalabb korban tudom, hogy 1 év , amire azt mondják, hogy akkor már érdemes dokihoz menni, mi a gond.
Mesterséges eljárásba nem hiszem, hogy belevágnánk.
Szerintem nem kell semmit másképp csinálni. De érdemes ovulációs tesztet használni, és esetleg hőmérőzni.
Én például a negyedik próbálkozós hónapban lettem várandós 41 évesen (a harmadik terhességem volt), és semmi termékenységi kezelés vagy hormonális rásegítés nem kellett. Folsavat és E vitamint szedtem, és a férjem is szedte az E vitamint, mert állítólag javítja a spermiumok minőségét.
Biztos össze fog jönni nektek is, he nem is az első hónapban, de fél éven belül biztosan. Állítólag egy év sikertelen próbálkozás kell ahhoz, hogy kivizsgáljanak (mindegy, hány éves vagy).
Dehogy vagytok túl öregek...
Fiatalon is megtörténhetett volna, hogy nem jön össze azonnal, 3 hónap még nem olyan sok. Türelem :)
Statisztikailag nyilván nehezedik a dolog, de ha régen könnyen ment, szerintem most sem kell éveket várnotok, hacsak nincs valami gond, azt sosem lehet tudni. De egyelőre felesleges aggódnotok.
Anyám 39 évesen az első hónapban esett teherbe, vagy mázli, vagy olyan típus volt, aki ilyenkor még ugyanolyan termékeny, mint egészen fiatalon. De van, akinek fiatalon se jön össze, ez nagyon egyéni. A te múltaddal szerintem bizonyára hamarosan összejön, de ha nem, akkor is várj még az orvos előtt.
5-os vagyok.
Akkor már simán ki fognak vizsgálni benneteket.38 évesen szultem,nekünk 1 év alatt jött össze.Megertlek,főleg úgy hogy az elsők gyorsan összejöttek,eleve furcsa lehet hogy most nem.
Van valami orvosi szöveg hogy egy egészséges pár rendszeres nemi élet mellett kb egy éven belül hozzá össze a babat.
De ha frusztrál a helyzet menjetek dokihoz.Eltelt 7 év lehet valami kisebb gond is,vagy egy sima cikluskovetes elég hogy sikerüljön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!