Hogyan győzitek le a sikertelenség okozta stresszt?
Mennyire ismerős... Barátok, kollégák folyamatosan babát várnak. Nem régen próbálkozunk, de szinte mindenki terhes lett azóta körülöttem.
Minden hónapot nehezen viselek, első pár hónapban még sírtam is a negatív teszt/mensi felett. Ma már csak szomorúan fekszem le.
Aztán eltelik egy nap és csak arra gondolok, talán most lesz a mi hónapunk. Miért lenne jó ez a hónap (pl. Most kaptam fizuemelést és így jobb lesz a gyed vagy hogy ha most sikerül akkor a párom még 30 évesen apa lehet)
Lehet gyerekes, de ez felvidít, hogy miért jó pont az a hónap. Illetve próbálok többet dolgozni és arra koncentrálni, hogy félre tudjak tenni a babára.
Együtt érzek teljesen. Én is próbálom keresni a kapaszkodókat, de amikor újabb babavárók jelentik be a hírt, úgy érzem mintha belém rúgna az élet mégegyet.
Próbálok pozitív maradni.
Nekem a legrosszabb az volt mikor a legjobb barátunk jelentette be. Egy éve ismerik egymást és persze egy becsúszott baba. Márciusban születik, kicsit félek is tőle, hogy fogom bírni lelkileg. (Persze örülök nekik, csak irigy vagyok sajnos)
Áprilisban lesz a másik legjobb barátnak esküvője, utána ők is próbálkoznak. Már előre félek, hogy fogom megélni.
A kollégámnak felesége pedig kedden szült. Elsőre összejött, pedig 39 évesek én meg most múltam 27.
Ezzel nem tudok mit kezdeni, muszáj elterelni a gondolatokat.
1 voltam
Én is így vagyok. Lassan sírhatnékból átcsapok nevetésre, mert ez már kezd vicc lenni.
Üdv a klubban!
Első vagyok, nálunk újabb sikertelen hónap. :(
Az nagy célunk volt hogy párom 30 évesen apa lehessen, ami így elúszott, de remélem 2018 a mi és a ti évetek lesz :)
Páromnak tegnap jött meg.
Ma karácsonyvégi családi összejövetelünk volt, ahol kapott mindenki mindenkitől kis apró ajándékot. És mi volt az egyik? A párom 43 éves nénikéjének (ő a másik nénikéje) a 3 hónapos ultrahang fényképe. :)
Sírógörcs és nevetés keringett bennem egyszerre.
Szegény párocskám odasúgta, hogy haza akar menni.
Próbáltam erőt önteni belé több kevesebb sikerrel.
Tényleg örülünk az ő sikerüknek.
Hány pofont kapunk még?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!