Gyávának érzem magam, amiért ilyen hamar fel akarom adni és úgy érzem a férjem is neheztel rám, amiért ilyen hamar megfutamodom. Mit tennétek a helyemben?

Van már egy lányunk, aki spontán fogant, de a kistesó sem sikerült. A nőgyógyászom azt ajánlotta, hogy menjek el meddőségi centrumba, ott egyénileg tudnak megoldást javasolni. Elmentünk decemberben és elkezdődött a futoszalag. Kérték az alapvizsgalatokat és mivel a férjemmel minden rendben van és nálam is átjárhatók a petevezetékek, így az inszemet javasolták stimulációval. Más probléma miatt várnunk kellett, most állhattunk neki. Elkezdtuk. Kaptam clostit, semmi. Kaptam menopurt, semmi. Aztán kaptam fostimont, megint semmi. Mintha fel se szívódna. Az okát nem tudják, most felírtak egy harmadik injekciót. Én viszont nem szeretném már megpróbálni. Semmi magyarázatot nem tudnak adni, hogy miért nem hatnak a gyógyszerek. Hormonokat decemberben néztek, azóta sem. A férjem azt mondja, hogy elfogadja, ha nem akarom folytatni, de érzem rajta, hogy csalódott, talán bennem is, hogy ilyen könnyen feladom. De én ezt a vaktában gyógyszerelést nem szeretném. De közben úgy érzem, hogy megfutamodom. Más éveket küzd, én pedig az első nehézsegnél feladom. Nagyon szeretnék még gyerekeket, de közben féltem magamat. Félek attól, hogy ezek a hormonok ártani fognak, hiszen az alapproblémámat sem ismerjük. Lassan egy honapja folyamatosan próbálnak stimulalni és semmi. Az orvos azt mondta, hogy van még pár féle injekció, amit megpróbálhatunk, biztos lesz, ami használ. Közben ismerősök ajánlották egy endokrinológust és immunológust, akiknél még nem jártam. Most hozzájuk szeretnék elmenni, ezt elmondtam a kezelőorvosomnak is, amikor a negyedik gyógyszert felírta. Erre azt mondta, ha félbe hagyom a stimulációt, akkor vissza már ne menjek, mert ők nem érnek rá arra, hogy olyannal foglalkozzanak, aki nem tesz meg mindent a babáért. Mit csináljak? El vagyok keseredve teljesen.