Hogyan kell használni a méhpempőt elégtelen peteérés és progeszteronhiány esetén?
Mindenütt mást olvasok: egyik ciklusban 28 napig szedni, majd egy ciklust kihagyni, de olyat is olvastam, hogy három hétig szedni, és amíg tart a vérzés, addig szünetet tartani, és olyat is, hogy csak a ciklus első felében kell szedni és a második felében tartani szünetet.
Elsősorban azoknak a tapasztalatára lennék kíváncsi,a kik nem a netes vagy a dobozban található használati útmutatók alapján szedték (mert azokat én is olvastam, és pont a fentiek miatt nem lettem okosabb), hanem természetgyógyász ajánlása szerint. Sokat segítene, ha a hatásmechanizmusáról is tudnátok írni, hogy miért is úgy kell szedni, ahogy. Köszönöm előre is!
google a barátod :)
Én mondjuk inkább utána járnék az elégtelen peteérés okának, és azt kezelném. A méhpempő nem bevizsgált, pozitív hatására nincsenek klinikai/laboratóriumi vizsgálati eredmények. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem értékes, nem hasznos, de az sem, hogy ez segítene a gyermekáldásban.
A legtobb oldalon azt irjak, hogy a verzesmentes napokon kell szedni. Eleinte en is igy szedtem, de ettol barnazni kezdtem menses elott. Kesobb sok mas sorstarsamtol is ugyanezt hallottam.
Ami nekem bevalt, az a menses elso napjatol oviug valo szedes. Tulajdonkeppen osztrogen van benne, ami a ciklus elso feleben kell a peteereshez. Ovu utan nincs ra szukseg. A ciklus masodik feleben mar progeszteron kell, ami a palastfu teaban van.
Ezzel a komboval elsore babas lettem.
29 hkm
Szia,nekem is hasonló problémám van egy ideje mint neked. Azzal kiegészíteném, hogy lecsökkent a szokásos 28 napos ciklusom 26-ra és többször elő fordult, hogy már menstruáció előtt egy héttel barnáztam.
A méhpempőt egymás követő két hónapban szedtem. Hasonlóképpen nem tudtam eldönteni, hogy hogy is kellene mint te.
100 gr-ot szedtem be összesen a két hónapban, az elsőben kb 60-at, a menstruáció első napjától. Abban a hónapban 3-szor volt peteérésem, a ciklus 10, 13, 16 napján. 30 napos lett a ciklusom és csak 2 nap barnázás előtte. Ekkor konstatáltam hogy nyilván a hormonrendszeremnek hasznos volt a kúra, bár baba nem lett. Egyébként a közérzetemnek is nagyon jót tett.
A második hónapban, csak kb 40 gr-ot, de ebben a hónapban a menstruációm alatt nem edtem, így ez a hónap teljesen olyan volt mint az előtte megszokottak.
Remélem tudsz valamit hasznosítani a tapasztalataimból.
Kedves utolsó válaszoló, akkor ha jól értem, te napi kb. 2 g-ot ettél az első hónapban minden egyes napon? És a második hónapban csak a vérzés ideje alatt nem szedted?
Én az utóbbi forgalmazói ajánlásban azt nem értem egyébként, hogy ha a méhpempő a peteérésre hat, akkor logikusabbnak tűnik a ciklus első napjától szedni, hiszen a vérzés első napja a ciklus első napja is. ha a vérzés idején szünetet tartunk, akkor kb. csak az 5-7. naptól kezdjük szedni. Ez nekem "elvesztegetett" időnek tűnik, ahhoz képest, amikor első naptól szedi valaki.
nem tudom, érthető-e, ahogy megfogalmaztam....
#3 vagyok
De jo, amit irsz, tok jogos. Elfelejtettem leirni az ezzel kapcsolatos tapasztalatomat.
A cickafarkfu teara szoktak irni, hogy a menses utan ajanlott csak inni, mert verzesfokozo. Igy valoban csak kb. egy hetet lehet inni, hiszen utana maris ovu van.
De a mehpempot nyugodtan szedd a ciklus/mensi elso napjatol.
29 hkm
Es megint en, #3
A korabbi kedves valaszolonak azert lett kicsit rovidebb, majd hosszabb a ciklusa, es azert barnazott, mert ovu utan mar nem kell az osztrogen. Elnyomja a progit.
Nalam tokeletesen latszik azokon a hogorbeimen, ahol egesz honapban szedtem a pempot, hogy az ovu utan nem ment annyira fel a hom, es a barnazasok alatt mar lassan esett is vissza.
Summa summarum, ciklus 1. napjatol ovuig mehpempo.
Es ha van progihiany, akkor ovutol a nemvartig palastfu tea.
Gyors babazodast kivanok!
Szia. 5-ös vagyok. Igen úgy van ahogy kérdezted. Én a második ciklusban azért nem szedtem a menstruációm alatt mert elutaztam és elfelejtettem magammal vinni :( Nagyon sajnáltam mert éreztem, hogy kellett volna akkor is szedni.
Azonban én mindenképpen azt ajánlom hogy a teljes ciklusban szedd. A méhpempő nem csak a ösztrogént turbózza és segíti elő a peteérést, hanem a ciklus második felében a progeszteront is, és ezzel segíti elő a beágyazódást és segít megtartani a terhességet. A méhpempőnek az a jó tulajdonsága van, hogy mindig arra a hormonra hat amire a ciklus során szükség van. Ezért is rakja helyre a hormonok egyensúlyát, mert az a legfontosabb. Méhpempőt ajánlják fogyasztani a terhesség első hónapjaiban is, amíg szükséges a progeszteron termelés (amíg a méhlepény át nem veszi a sárgatest szerepét).
Próbáltam én is a cicka + palást kombót, eléggé össze zavarta a hormonjaim... nekem akkor kezdődött a hosszú barnázás..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!