Méhpolip esetén lehetetlen teherbe esni?
Lassan 2 éve próbálkozunk sikertelenül. A tüneteket hagyjuk, nem az a lényeg, hanem amit a kérdésbe leírtam.
Múltkor megnézte a méhemet a doki ultrahanggal. Állítólag a méhem tetején volt valami sötétebb folt, ami elég valószínű, hogy polip. A vizsgálatra még nem kaptam időpontot, majd decemberre kapok. Akkor a tükrözéssel együtt le is szedik, ha esetleg tényleg polip. De azzal tényleg lehetetlen teherbe esni? 0%az esély? Teljesen értelmetlen addig reménykednünk?
Nem. Nekem méhszájon volt egy. Azt mondták, addig lehetetlen, mert teljesen elzárja az utat. Kérdeztem, akkor, hogy menstruálok? Azt mondták, hát, matematikailag nem teljesen lehetetlen, de a gyakorlatban igen. Műtét előtt kiderült, hogy a méhtestben is van egy. (Ennek később még lesz jelentősége, mert engem nem tükröztek és olyankor simán ott maradhat.)
Műtét után 5hónap próbálkozással terhes lettem. Vetélés lett😢
Később újra megnézettem, van-e polipom, mert tudtam, hogy visszanőhetnek. Volt😭 Újra műtétre készültem, már tükrözéssel. A doki arra gyanakodott, hogy bent hagyták, tehát úgy estem teherbe. Azt mondta, az eltávolítás 30-40százalékkal növeli a teherbeesés esélyét. Spontán akartam, de muszáj volt a műtét, mert a korom miatt lombikra is vártam, azt meg nem csinálnak polippal. Közvetlenül a műtét előtt terhes lettem. Szintén 5.próbálkozasra. Épp etetem a kisfiam😁
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!