Volt olyan, hogy az első baba lombikos volt, aztán meglepetésként spontán fogant meg váratlanul a második gyermek?
Hallani ilyet, de nem beszéltem még ilyen hölggyel. Az én lombikos babám 4 év küzdelem után fogant meg és száz százalékra mondták, hogy ezután is meddő vagyok továbbra is, a sok immunológiai problémàm miatt. Szóval nem védekezünk a férjemmel. Igazából úgy vagyunk vele, hogy tényleg marha kicsi az esély arra hogy a terhesség alatt a problémáim amik elég komolyak , megszűntek volna, de ha mégis jönne a baba, akkor hadd jöjjön.
Ti voltatok így, hogy az első baba lombik volt ,aztán utána jött a "véletlenke" 🙂?
"Nincs joga senkinek ítélkezni, de azért elgondolkodtató, hogy a spontán fogant mennyire rosszkor jöhetett, hogy nem tartották meg."
Válságban volt a házasságuk, nehéz volt a mar meglévő gyerekkel, komolya anyagi valsagba kerültek, anyuka/apuka súlyos beteg volt, stb.
Első gyermekünk 8 év után, a 6. beültetésből fogant.
Aztán a tesóért volt még 6 sikertelen beültetés, de nem sikerültek, ezért átmenetileg feladtuk.
Aztán intézetet váltottunk, hogy egy utolsó utáni esélyt adjunk magunknak, de már az esélytelenek nyugalmával indultunk neki, és előre elfogadtuk, hogy esélyünk kb. a lottó ötössel egyenlő.
Aztán elkezdtük a hosszú protokollt, beadtam az összes Gonapeptyl-t, de akart rendesen megjönni, hogy kezdhessük a stimulációt.
Az intézetben közölték, hogy csak akkor mondják tovább, hogy hogy legyen, ha csinálok egy tesztet.
Hiába magyaráztam, hogy teljesen esélytelen, mert középidőben volt UH-om, és a jobb oldalon volt egyértelműen peteérésem, amelyik oldalon el van teljesen záródva a petevezetékem, és erről műtéti zárójelentésem van.
Igazi lúzernek éreztem magam, amikor a patikában sorbaálltam a tesztért.
Aztán full pozitív lett... Nem is értettem. A tények miatt közölték, hogy ne örüljek, a tények miatt valószínűleg méhen kívül van. Pecsételtem is. Teljesen magam alatt voltam, hogy minek szivat a sors még ezzel is.
Az első UH-on nem láttak semmit.
A másodikon egy üres petezsák félét, amire azt mondták, hogy létezik olyan, hogy méhenkívülinél lesz egy ál petezsák a méhben.
A harmadikon már volt szikhólyag, de embrió nem. Erre már azt mondták, hogy ez kizárja, hogy ál petezsák legyen.
A 4. UH-ra volt ott a fiam, szívhanggal.
Senki sem értette, hogy 12 lombik után, elzáródott petevezetékkel, mesterséges menopauzában, 11 év spontán sikertelenség után hogy lehetséges. Szóval nekünk nem hogy lombikkal, hanem lombik nélkül is bejött a 'lottó ötösünk'. Ma már 2,5 éves...
Nekem ugyan nem volt lombikom, de már be voltunk jelentkezve a meddőségibe. Nekem azt mondták, totál esélytelen hogy természetes módon teherbe essek, mindkét petevezetékem el van záródva, a többi kivizsgálás még el se kezdődöt. Két héttel a konzultáció előtt teszteltem pozitívat, most a 18.hétben vagyok.
Persze mi is azért voltunk együtt védekezés nélkül, mert egyáltalán nem bántuk volna ha csoda történik. De mivel egy gyereket tervezünk, így a későbbiekben védekezni fogunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!