Van itt olyan,aki endometriomával teherbe esett?
Akár természetesen akár lombik.
Az enyém 24mm.nem tudom hogy ez nagynak számít-e. Van peteérésem, a hormonok jók.A ciklusom rendben.első lombik nem sikerült.
Nekem 3,5 centis volt, azzal volt egy lombikom, ami nem sikerült.
Utána megműttettem magam, műtét után első próbálkozásra sikerült spontán (Adenomiózis és hashimoto is van mellé).
Nagyon féltem a műtéttől, de nem volt vészes. Petesejt leszívás utáni napokban én rosszabbul voltam, mint a műtét után. Mindössze 2 hét volt a full felépülés, 2 hét után már teljesen a régi voltam.
Azt hozzáteszem, hogy én 30 alatt vagyok és magas az AMH-m (enyhe pco miatt), tehát nálam annyira nem volt veszélyes ha kicsit kisebb lesz a petefészek állomány.
És várt ránk 3 fagyasztott embrió is.
Sote2, Dr. Tömösváry Zoltán műtött, tb-re.
Beszélgettem facebookon egy másik lánnyal is, aki ugyanebben a cipőben járt, neki egy ET és egy FET volt műtét előtt, utána Koppán professzor műtötte Pécsen és neki is műtét után rögtön az első lombik sikerült. (Neki stimuláció volt, ahogy letelt a műtét utáni 6 hét indították is.) Ő is 30 alatti.
Akinek alacsony az amh-ja annak tényleg megfontolnia mi lenne a jó, de normál amh-val szerintem érdemes a műtétet megpróbálni.
Tb-re a hol tudom hogy csinálnak ilyet az Győr, Pécs, Kiskunhalas, Pesten több kórház is, de a legismertebb az Sote1 és Sote2.
Ha csak ez a kis cisztád van megpróbálhatsz a saját lakóhelyed szerinti tb-s nőgyógyászaton is érdeklődni, hogy hova tudnak beutalni műtétre, lehet valamelyik közeli nagyvárosban is végeznek ilyet.
Pesten akkor is fogadnak, ha lakóhely szerint nem oda tartozol, online kell időpontot foglalni endometriózis ambulanciára. Ritkán nyitnak új időpontot, érdemes e-mail értesítésre feliratkozni.
Sote2-re nem kell semmi, sote1-re beutaló kell nőgyógyásztól és UH Jenei Katalin szonográustól. (Medend intézetben rendel)
Onnantól hogy eldöntötted szeretnéd a műtét odáig hogy megtörténjen a műtét kB 8-12 hónap eltelik ha a Sotés úton mész.
Magánban a műtét olyan 1 millió Ft körül van, Medend intézet orvosai jók, ha belefér anyagilag itt 4-5 hónapon belül meglehet a műtét.
Nem!!!
Műtétet csak közvetlenül akkor amikor babát szeretnél. Van akinek műtét után 6 héttel már kiújul az endometriózis és a petefészek állományt tényleg roncsolja a műtét.
Fél év próbálkozás (ha nem túl kiterjedt az endometriózis, pl csak egy ciszta van), ha nem jön össze akkor műtét vagy lombik (amelyiket az orvos előbb javasolja).
Köszönöm utolsó !
Esetleg fogamzásgátlót érdemes addig szedni?( nem szedek, mert van egy alapbetegségem, ami miatt elvileg nem lehet )
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!