Meddőségi problémákkal küzdő nők, hogy viselitek az újdonsült lelkes babaprojekteseket a környezetetekben?

Nekünk 5 év után jött össze spontán, pedig már több meddőségiben is voltunk és nem jósoltak sokat. Amikor meg a családomban lett egy-két kismama, akkor a család olyan felszabadultan beszélt az aktuális állapotukról a jelenlétünkben, amikor tudták, hogy mi a helyzet nálunk, hogy még a férjem is vastagon ízléstelennek minősítette, pedig neki jóval magasabb az ingerküszöbe. Ez túl van szerintem a megértésen, mert megértettük és örültünk neki, amikor bejelentették, de az, ami utána ment, ahhoz tényleg nehéz volt alkalmazkodni. Ebben is inkább az volt a nehéz, hogy ilyen érzéketlen emberekkel vagyok körülvéve, akik ezek szerint simán elkezdik elemezni egy vaknak például, hogy milyen gyönyörű a naplemente.

A másik véglet, amikor az illető nem tudta, hogy mi van már mögöttünk és azért állt neki elemezni, hogy ez meg az milyen boldog a babájával, mert azt hitte, hogy ezzel "kedvet csinál", mert biztos azért nincs nekünk, mert nem akarjuk...

Amikor én lettem kismama, eszemben nem volt a szintén nehézségekkel küzdő ismerőseimnek ilyen szinten betolni, volt akinek el sem mondtam a 3. trimeszterig, mert együtt tudtam érezni vele, inkább bátorítottam, hogy bármi lehetséges és miután már tudták és beszélgettünk, ezt már többször nem toltam az orruk alá, ha maguktól nem kérdezték.

10 vagyok

úgymond barátokról van szó? Mert akkor igazán nem szép dolog tőlük. Én a helyedben, ha már igazán elegem lenne, egyszerűen megmondanám, valahogy úgy, hogy ha ők 1 hónap után csalódottak, akkor képzeljék el, mit élhetsz át te. Ennyi empátia már kell, hogy legyen valakiben. Az igaz, hogy aki nincs ilyen helyzetben, nehezen képzeli el, mi ez, de sajnos ma már mindenki ismer nem egy párt, akiknek nehezen jön össze, így valami fogalmuk csak lehet róla.

Mi egészségesek vagyunk mégsem jön a baba , néhány napja volt a második inszeminacionk .

Engem az szokott picit rosszabbul érinteni mikor olyanok adnak tanácsot akiknek fogalmuk sincs ezekről a folyamatokról . Nem könnyű sem fizikailag sem lelkileg , és mikor azt hallom engedd el majd biztos akkor jön .... biztos van benne valami csak nem jó érzés olyantol hallani aki már szült , vagy épp terhes vagy nem is akar gyereket .

Én is csalódott voltam az első hónapokban , nyilván nem beszéltem erről olyan emberrel aki évek óta próbálkozik , max ha kérdeztek .

Az utóbbi időben pedig már csak magamra koncentráltam és teszem most is , ennyi a legtöbb amit tehetek .

Remelem hamarosan sikerül nektek :)

"hogy ettol rossz ember lennek vagy kevesbe vagynek gyermekre mint a masik azt nem hinnem..."

Ki mondta, hogy rossz ember vagy ettől? Senki, ezt már csak te látod bele. Én annyit mondtam, ha még 2 év után is elzárkózol a lombiktól, akkor annyira azért még nem vágysz babára, hogy bármit megtegyél érte, ezesetben viszont kicsit érthetetlen, miért vagy ennyire kiakadva.

Mi anyagiak miatt toltuk a gyerekvállalást, és igen, baromi rosszul esett, mikor valaki teherbe esett, én meg tudtam, hogy még nincs meg az anyagi háttér és nem lehet, és mire végre próbálkozni kezdtünk, alapból úgy álltunk neki, hogy ha 1 év után nincs baba, indulunk a kivizsgálásokra és beültetésre, mert annyira vágytunk már rá, hogy legyen, hogy el sem tudtam képzelni, hogy évekig csak várjunk, miközben láthatóan nem jön.

Mondom, csupa jóindulatból, ne járj úgy, mint a kolléganőm, hogy évek mennek el az életedből a hiábavaló várakozással. Ő is bánja nagyon, hogy nem ment el hamarabb, mert így már a kora miatt nem is tud annyit vállalni, amennyit akart eredetileg.