Nem jön össze a baba. Éreztetek hasonlót?

Igen és ráment a házasságom. Én fontosnak tartottam a dolgot, ő túllépett rajta. Eltávolodtunk.

Hamar elváltunk és még hamarabb lett kapcsolatom, 2 hónap után terhes is lettem. Ma már 2 gyerkőcünk van és boldog vagyok, hogy nem kellett lemondanom erről!

Nem kell se Instagram se Facebook, koncentrálj magadra és ne hagyjad hogy mások élete befolyásolja a hangulatodat.

Az abortuszos kommentednek értelme sincs mivel már mindenki tudja hogy nem okoz meddőséget .

Azt jegyezd meg hogy attól nem lesz jobb sőt nem leszel terhes sem a keserűségtől.

Ez azért szörnyű, mert pontosan tudod hogy nem mástól függ a saját terhességed, nem lesz attól kisebb esélyed rá, hogy xy már megint gyereket vár, ezért azt is tudod, hogy semmi racionális alapja nincs az érzéseidnek, de mégis érzed őket,ami bűntudatot vagy szégyent generál... legalábbis velem így volt. Mivel tudtam mennyire irracionálisak ezek az érzések,nem is nagyon mertem őket senkinek se emlegetni, szerencsére a férjemmel megbeszélhettem, ő megértett. Próbáltam egykét barátnőmmel is,de csak annyit mondtak, ne foglalkozzak vele, tereljem el a gondolataimat, próbáljak meg örülni mások örömének... ez nem volt segítség egyáltalán.

Végül akkor lettem terhes,amikor decemberben mondtam a férjemnek, hogy elegem vam ebből, ez a hónap a karácsonyé, süti süti hátán, forralt bor diólikőrrel, és arra se figyeltünk, hogy mikor van peteérésem.

Igen éreztem. Amikor a barátnőmmel egyszerre raktuk le a gyógyszert. Ő szedte 10 évig én meg 3 évig. Az első próbálkozás után terhes lett. Én meg rá 1,5 évre.

Hát nem volt jó érzés. Féltékeny voltam nagyon, szinte hozzá sem szóltam. Utána leesett, hogy mekkora egy bunkó vagyok szegénnyel. Nem tehet róla, hogy előbb esett teherbe. Azóta is bánom...

A főnökünkről nem is beszélve. Raktárvan dolgoztunk és mivel azért kellett emelgetni mindig a terhes barátnőmnek adta a legnehezebb munkát. Persze én nem néztem végig, hogy terhesen emelget,segítettem neki és engem akart kirúgatni. 9 évig próbálkoztak a gyerekkel de nem jön össze nekik a mai napig. Undorító volt az biztos. A barátnőmet aznap látta utoljára. Táppénzre ment én pedig kiléptem.

Folyamatosan így érzek. Körülöttem már olyanok is terhesek lesznek, akik még csak nemrég jöttek össze a párjukkal, vagy nem is akartak gyereket, olyan is aki drogot használ....

Húúú minden egyes bejelentés egy tőrdöfés érzése...

Én meg csak folytatom a melót és hallgatom az utasítgatásokat meg a boldog bejelentéseket...

De...végre elkezdtük a kezeléseket, legalább egy kis pozitív érzést kapok ettől.

Én is megértelek kérdező. Mi másfél éve próbálkozunk sikertelenül és közben szinte mindenki teherbe esett körülöttem, aki belevágott. Már szabályosan félek a következő terhesbejelentésektől és próbálom valahogy tudatosan felkészíteni magam rá, hogy majd amikor a következő bejelentés jön, akkor úgy tűnjön hogy szívből örülök stb stb...nagyon rossz érzés, mert ilyenkor szinte mindenki aki nem küzdött soha meddőséggel azt gondolja, hogy te vagy a csúnya, gonosz, irigy mert nem tudsz olyan lelkesen örülni az újdonsült kismamának. Szörnyű érzés...

főleg amikor még a saját párod is ezt vágja a fejedhez és nem érti,hogy miért akadsz ki...

jól emlékszem amikor fél éves próbálkozásunk után, aznap amikor nekem pont ismét megjött megkaptam a próbálkozásunk alatti második terhességbejelentést a párom barátaitól, akik elmesélték, hogy konkrétan elsőre egy alkalomból összejött nekik....

Hát konkrétan elbőgtem magam....

Előtte egy hónappal jelentette be a kolléganőm is, hogy terhes szintén milyen szerencse pont aznap jött meg akkor is..:D Na hát igen....

és amikor a párom barátainak a terhességbejelentésére úgy reagáltam , hogy elsírtam magam, akkor a párom amikor lejött hozzám ahelyett, hogy megvigasztalt volna, a fejemhez vágta hogy ne legyek irigy....:)

(Félreértés ne essék, nem személyesen mondták el, csak cheten így természetesen csomó mosolygós jelet küldve tisztességesen gratuláltam előtte a párnak)

Tulajdonképpen akkor tudatosult bennem, hogy ezzel az érzéssel teljesen egyedül maradok majd mindig, mert a párom ezt nem fogja tudni soha megérteni....és én azt gondolom, hogy a legtöbb férfi nem is érti meg...

szóval nem elég, hogy amúgy is selejtnek érzed magam és ilyenkor még egy gonosz, szívtelen, irigy embernek is, ami szintén nem segít abban, hogy elfogadd önmagad..:D

Nehéz...nagyon nehéz, és ezt én őszintén azt gondolom, hogy csakis kizárólag azok a nők érthetik meg, akik maguk is küzdenek/ vagy küzdöttek már meddősséggel.

Vagy akik tényleg olyan tiszta lelkületű emberek, hogy tényleg mindenkinek tudnak tiszta , őszinte szívből örülni...

És tulajdonképpen fura is , mert igazából ilyenkor nem az van , hogy nem örülünk a másiknak, hanem az hogy unjuk már hogy nekünk megint csak a másoknak való gratuláció jutott és mivel ez fájdalmas ilyenkor legszívesebben azonnal kiszaladnánk a világból " és lehetőleg nem találkoznánk addig egyetlen terhes nővel sem, amíg nekünk nem sikerül..

Arról nem is beszélve, hogy mennyire kihat a szexuális életetekre is a babaprojekt egy idő után....

főleg amikor kapod a jobbnál jobb tanácsokat, hogy hőmérőzzél stb stb.....hát elnézést, de ez egyik félnek sem hat jól a libidójára, hogy akkor na most rögtön gyere, ha van kedved ha nincs mert peteérésem van...

szörnyű.....

ezt tényleg csak mi meddősséggel küzdők érthetjük meg..

Én amúgy mindig csodálkozom rajta, hogy nem foglalkoznak többet a pszihológusok ezzel a témával...

Pedig a meddő pároknak nagyon fontos lenne a segítség....

Ezekről a dolgokról beszélni kellene...

És egy idő után már nem tudod elengedni a dolgot, mert nap mint nap kapod a kérdéseket, hogy na nem tervezitek még a babát, jaj már ennyi idős vagy és nincs gyerek??? stb stb...

jah amúgy nekünk is lombikot javasoltak, de én egyelőre azt mind a testem-lelkem megerőszakolásának élném meg, és nem vállalom....egyelőre...

majd ha már tényleg úgy érzem, hogy bármit is megtennék, hogy legyen gyerek, akkor...de én ezt most még 35 évesen , másfél éves próbálkozás után nem vállalom be. Ezzel is kellene, hogy foglalkozzanak a pszihológusok, hogy nem mindenki tudja rögtön fejben elfogadni, hogy rendben akkor legyen lombik babánk vagy foganjon meg inszeminációval...

Nekem személy szerint nagyon fontos lenne, hogy természetesen úton foganjon meg, mert engem a hideg is kiráz a lombik meg a mesterséges megtermékenyítés hallatán.

És vannak nők, akik inkább vállalják a gyermektelenséget, de ezt a módszer számukra nem opció...

ilyen is van...

Ne is mondd..

A húgom terhes, az unokatestvérem terhes, a férjem unokatestvére is terhes.

Mindenki csak azt mondja "lépj túl rajta", "el kell fogadni ezt a helyzetet"...

Az a legszörnyebb, hogy milyen hirtelenséggel fordultak át az érzések. Amíg nem próbálkoztunk, addig örömmel néztem a facebookon minden bababejelentést, a mindennapos cuki babás fotókat, akkor még az az érzés volt bennem, hogy egyszer nekem is lesz. Aztán hirtelen, tényleg egyik napról a másikra átfordult ebbe a zsigeri irigységbe, hogy nekik miért lehet, és nekünk miért nem. Folyton azon jár az eszem hogy mivel érdemeltük ki az élettől ezt a szörnyű bűntetést.