Hogy fogadta a család a meddőséget?

Nálunk is jól fogadták. Kb.1,5 év próbálkozás után avattuk be a családot, hogy ne számítsanak egyelőre unokára, mert mi is szeretnénk már babát, de nem jön. Addigra már túl voltunk a kivizsgálásokon is.

Együtt éreztek velünk, és voltak annyira tapintatosak, hogy nem kérdezgettek folyton, hogy hol tart a folyamat. Tudták, hogy majd szólunk, ha lesz fejlemény. Addig meg csöndben drukkoltak. Végül nálunk nem volt szükség beavatkozásra, spontán megfogant a baba 4 év után. 🤗🤰 Pedig mindkét oldalon voltak kezelendő problémák, amik miatt lombikot javasoltak. Nálunk jókor jött ilyen szempontból ez a járvány, mert így a kezelések, műtétek is el lettek halasztva (lombikkal még várni akartunk, hogy először tegyük helyre a többi akadályozó tényezőt és utána nagyobb eséllyel sikerüljön a beültetés), de végül nem volt egyikre sem szükség.

Amikor bejelentettük a babát (nem siettük el, vártunk a 18. hétig), mindenki rögtön azt kérdezte, miután sokkot kapott örömében, hogy "Ezek szerint sikerült a műtét?" Mi meg mondtuk, hogy nem volt végül semmiféle műtét. 😁 Azon lepődtek meg a legjobban. Nem is a babán, mert valahogy mindenki bízott benne, hogy az úgyis lesz előbb-utóbb.

De én harminc évesen a helyetekben még nem adnám fel, mi akkor kezdtünk hozzá, és mostanra sikerült.

En megertem hogy nem mondod el, mi az elejen mondtuk hogy problemaink vannak es orvoshoz jell fordulni. De en ugy voltam vele az elejen hogy majd meglepetes erje oket ha sikerül.

Sajnos a legelso lomvik nem sikerült es en anbyira megzihantam hogy ugy vtam vele oket nem bantom az en szenvedesemmel. Messze lakunk egymastol hatarzar van es ez amugy se telefontema.

Biztos lesz pont ahol beavatom őket de meg nem erzem hogy most lenne.

Megfordult a fejemben hogy mi lesz ha sose jon ossze es szerintem ott elmondanam az egeszet hogy mit tettunk meg hogy sikeruljon

Mi is meddőségi intézetbe járunk, az első inszem eredményére várva. A férjem szülei tudnak róla, az enyémek nem. Pontosan azért, amit a kérdező is írt: nem hiányzik az állandó kérdeződsködés meg a tanácsadás. Tudom, hogy jó szándékból, de nayukám még egy lehetséges nátha esetén is tolja kéretlenül, hogy mit látott a tévében és mit olvasott az újságban, szóval nem, nekem erre plusz feszültségfaktorra nincs szükségem. (Nem tudna újat mondani, a hülyeségre nem vagyok vevő.)

Nem tervezzük bejelenteni, ha nem fog sikerülni. Vagy jön, vagy nem, nálunk már a korunk miatt is eleve sokesélyes a dolog. (Az "akartok-e gyereket" kérdést rövidre zártam egy "ez nem téma" válasszal, ami lehet hogy bunkó, de így nem ment tovább a faggatózás.)

Szerintem ez függ a környezettől, családtól, akiket meg te ismersz. Nálunk mindenki tudta, még a távolabbi ismerősök is és érdekes módon, csak pozitív, megerősítő dolgokat kaptunk. Senki nem kérdezgetett, sértett tudatosan intim szférát, nem tolták kéretlenül a tanácsokat. Mi meg jelentkeztünk, mikor épp volt valami.

Én azt nem tudtam volna elképzelni, hogy titkolózva csináljuk végig az egészet. De persze ehhez kell a támogató közeg.