Úgy érzem csak hiteget a feleségem?

Figyelt kérdés

Lassan 7 éve vagyunk házasok, rá egy évre el kezdtünk próbálkozni a babával, teltek a hónapok nem sikerült, mikor már egy éve próbálkoztunk elkezdtük kivizsgáltatni magunkat, hogy mi lehet a gond, én elmentem spermavizsgálatra, sajnos kiderült, hogy kevés és lassú, illetve a nagy részének az alakja se megfelelő, az orvos azt mondta csak a lombik jöhet szóba, de ennek ellenére ajánlott dolgokat, amivel javítani lehet a helyzeten. A lombikba nem mentünk bele, a feleségem fél tőle. Én megtettem mindent, amit az orvos mondott, szedem amit kell, elkezdtem edzeni rendszeresen, egészségesen eszek, eltelt pár év azóta se esett teherbe spontán, fél éve voltam kontrollon, ahol azt mondta a doki, hogy javult az értékem, inszeminációra is jók vagyunk már, de a feleségem ezt sem akarja, még az átjárhatósági vizsgálatra is képtelen. Én már mondtam, hogy az örökbefogadás is lehet opció, de azt is csak húzza, hogy majd jövőre.

Bánt, hogy én mindent megteszek, ami tőlem telik, ő viszont semmit nem hajlandó tenni az ügy érdekében, pedig elvileg ő is szeretne babát. Én már évek óta nagyon vágyok rá. Úgy érzem sose lesz gyerekünk, de mit tehetnék, ha velem van a baj. :(

35/F (a feleségem 32)


2020. nov. 18. 14:39
1 2 3 4
 11/36 anonim ***** válasza:
78%
Hehe nem is tudtam, hogy ez ilyen népszerű duma. Ugyan ezt mondta a páromnak a volt felesége, annyi, hogy ők 2 lombikot végig csináltak. Végül gyerek nélkül váltak el.
2020. nov. 18. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/36 anonim ***** válasza:
70%
talán ő sajátot akar, és mivel neked erre kicsi az esély eszi magát, hogy legyen veled egy nem saját gyerek, vagy mással legyen sajátja. azért nem ártana megbeszélni, mert ha örökbe akartok fogadni az évek.
2020. nov. 18. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/36 anonim ***** válasza:
90%

Egy nő 2 dologra képes mindenáron. Legyen gyereke, ne legyen gyereke.


Feleséged vagy nem akar egyáltalán gyereket. Vagy még nincs készen rá.

2020. nov. 18. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/36 anonim ***** válasza:
80%
#13-asnàl a pont. 👍
2020. nov. 18. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/36 anonim ***** válasza:
80%

Szerintem meg akarhat gyereket, de nem ennyire. Mondjuk úgy van vele, hogy oké, ha nem jön természetesen, akkor hajlandó lenne sportolni, egészségesebben étkezni, vagyis pont azt, amit te is csinálsz. De lombik vagy inszeminacio szóba se jöhet. (Nálam sem jönne.)

Örökbefogadni meg nem olyan egyszerű, főleg, ha egészséges csecsemőt akartok, szerintem az egész procedúrától akarja megkímélni magát, akkor inkább ne is legyen gyerek felkiáltással.


Meg legyünk őszinték: egy gyerekkel az ő élete állna teljesen a feje tetejére, gondolom nem beszéltetek arról, hogy te szívesen otthon maradnál a kicsivel évekig.

2020. nov. 18. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/36 anonim ***** válasza:
84%

Anyukám lombikra ment 30 éves korában és hármas ikrei lettek (tesóim és én). Biztos vannak kockázatai ennek a beavatkozásnak is, de hát mindennek van kockázata az életben. Ha kilépsz az utcára, annak is van kockázata.


Ne érezd magad hibásnak! Üljetek le és tegyétek a hiteteket egy konkrét, megvalósítható megoldás mellé, amibe már holnap belevágtok (legyen az lombik, inszemináció, örökbefogadás stb). Nem kell egyszerre mindent. Kis lépésekben, de elindulni.


Ha a feleséged nem hajlandó egyikbe se bele vágni, akkor élhetsz a gyanúval, hogy nem akar gyereket.

2020. nov. 18. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/36 anonim ***** válasza:
84%
#15 Nincs is azzal baj, amit mondasz. Csak miért nem mondja ki? Akkor a férfi eldöntheti, hogy leéli vele az életét gyerek nélkül, vagy keres mást, akivel megpróbálnak mindent a gyerekvállalás érdekében.
2020. nov. 18. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/36 anonim ***** válasza:
73%

Lehet, hogy csak sajatot szeretne lombik nélkül. Ezt megértem. Én nem tudom belementem volna e egy lombikba. Szerintem nem. Annyira nem akartam sose gyereket. Most már hogy van és tudom mit veszítettem volna más, most már biztos belemennék, ha nem lenne, de ugye ez nem így működik. Inszeminacio már jól hangzik viszont.

Azonban nekem elegge úgy látszik, hogy nem egy irányba haladtok. Örökbefogadás. Barátaink 6 éve várnak és még semmi. Szóval nem ártana elkezdeni, ha tényleg szeretnetek.

Uljetek le és ha nem ugyanazt akarjátok, akkor szerintem ne eroltessetek ezt. Nincs értelme. Még mind a ketten fiatalok vagytok van eselyetek családra mással. Ha 10 év múlva váltok el megkeseredve az sokkal rosszabb lesz.

2020. nov. 18. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/36 anonim ***** válasza:
28%
Ez a nő tőled nem akar gyereket. Mástól lehet hogy igen. De nem akar belemenni a lombikba, és az azzal járó dolgokba. Szerintem ne erőltessétek ezt a házasságot. Mennek az évek és sehová sem vezet.
2020. nov. 18. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/36 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, leülünk megbeszélni a helyzetet, megmondom neki legyen őszinte velem, és meglátjuk hova jutunk.
2020. nov. 18. 16:04
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!