Van itt olyan, aki végül feladta a lombikot, és elfogadta, hogy nem lesz (több) gyermeke?

Köszönöm a válaszod!

Mi 12 beültetésen vagyunk túl. Még lenne pár évem (a koromat tekintve), hogy reális esélyünk lehessen még egy gyermekre (a 6.-ból született egy gyermekünk); de most úgy érzem, hogy 'elfogytam' ebben az egészben. Nincs hitem, és reményem sem már ebben.

Nekünk is benne van ez az egész 5-6 milliónkba. Mindent megtettünk amit csak tudtunk. Sokmindent magánúton végeztettünk (műtétet is), hogy gyorsabban menjenek a dolgok.

De most úgy érzem, hogy képtelen vagyok ezt tovább csinálni. Orvostól orvosig járni, reménykedni, padlótfogni, aztán összekaparni magam; újra, és újra.

Időközben árnyéka sem vagyok már az egykori önmagamnak. Beszűkültem teljesen a gyermekért való küzdelemre.

Nagyon rosszul vagyok a saját döntésemtől, mert még soha, semmit sem adtam fel; de úgy vagyok vele, hogy ebből a mélypontból már csak egyszer kell feltápászkodnom. Ha folytatnánk, akkor meg ki tudja hányszor még...

A legfájóbb pont ebben az, hogy tudom, egyszer meg fogom kapni a kérdést a kislányomtól, hogy neki miért nincs testvére... nem tudom, hogy mit fogok neki majd mondani... Hogy "mert feladtam"?!