Valaki teherbeesett direkt, a párja beleegyezése nélkül?
Egyre több platformon találkozok ezzel a jelenséggel, egyre több férfi ismerősömtől hallom, hogy a barátnője "direkt esett teherbe". Számomra ez furcsa, érdekelne, hogy van-e itt olyan nő, aki csőbe húzta a párját? Miért tette, hogyan tudta megoldani? Mi vitte erre a nemesnek nem mondható tettre? Elért vele valamit?
Előre is köszönöm!
Exemmel a nője. :)
Beszélő viszonyban maradtunk. Egyszer mondta, hogy nagyon nyomul a csaj, már a gyereke is apának hívja. Ott röhögtem, hogy figyeld meg, hogy terhes is, csak a 12. hét után akar szólni. Akkor láttam, hogy nagyon jár az agya. Két nap múlva hívott, hogy 10 hetes terhes, igazam volt. 🤣
Szerintem nagyon buta az az ember, aki előtte nem veszi észre, hogy bepalizzák. Az utólag se jön rá.
Gáz dolog igazából de amit az egyik válaszoló írt ez a fél fecskendezett dolog gumiból... Most ott ugye fix védelem volt gondolja hogy beveszi a pasi hogy tőle terhes? Még a gyógyszer kihagyás szándékosan se ennyire gáz mint ez. Amikor csóri csávó gondoskodna a hogy ne még az se hogy a nőnek kell ez azért engem kiakasztott 😂
Kedves kérdező bocsi de nincs ismerettségem számodra nem tudok választ adni csak olvasni jöttem 😂
köszönöm a válaszokat, elképedve olvasom, hogy mik vannak!
nekem egy férfi ismerősöm mesélte, hogy nála úgy jött a gyerek, hogy a csaj azt hazudta, hogy szed gyógyszert, de mivel csak pár hónapja voltak együtt, ezért ő még gumit ia húzott, erre a csaj elkezdett könyörögni, hogy vegye le mert megalázó neki, hogy már mióta együtt vannak, és ő meg gumit is húz,miközben szedi a gyógyszert, olyan mintha félne, hogy elkap valamit tőle. tulajdonképpen érzelmileg zsarolta a srácot, hogy egy kapcsolat alapja a bizalom, és x hónap után nem kell már óvszer.
nagy nehezen beadta a derekát a srác, erre 3 hónap múlva kapott egy pozitív tesztet.. azt hiszem a gyerek születése után pár hónappal szétmentek, de a csaj azóta is zsarolja a srácot a gyerekkel, meg elhordja minden szarnak. na és a csaj egyik barátnője árulta el, hogy nem is szedett gyógyszert a csaj..
Ismerek , mindketten elváltak saját gyerekek vannak közös nem volt , a nő akart közös gyereket a férfi már nem ( 40+mindkettő) , több éves kapcsolat egyszer csak a nő terhes lett , mindenki teljesen le volt döbbenve , hozzàm a pár férfi tagja nagyon közel áll elmondta végülis hogy hát kicsit be lett palizva mert kiderült a nő nem szedte a gyógyszert .
Végülis együtt vannak nagyon szeretik a közös gyereket a férfi 100% helyt áll , de ettol függetlenül aljas dolgnak tartom.
Én mindig nyílt lapokkal játszottam , mar a kapcsolatunk elején megmondtam a páromnak hogy ha velem tervez hosszú távon en fiatalon szeretnek családot alapítani , sokszor szóba jött a baba téma de mikor azt mondta ô meg várni akar teljesen elfogadtam sosem jutott eszembe trükközni !
Végül ő mondta hogy vágjunk bele , most várjuk a kicsinket mindketten nagyon örülünk neki !
Az én nénikém most a 39. hétben van, és ő akart nagyon régóta gyereket, de a párja, a nagybácsim nem igazán szeretett volna, és el is akarta volna hagyni.. De mivel terhes lett, ezért akkor már biztos volt, hogy együtt maradnak. Rafinált egy nő egyébként: bácsikám tudta nélkül esett teherbe, és mikor már 12 hetes terhes lett, akkor mondta el mindenkinek. :D Nekem se, testvéreimnek se, se senki másnak nem szólt, hogy terhes, még a saját anyjának se, így mikor már nem lehetett elvetetni, mindenkinek elmondta. És most itt van: 23.án van kiírva és várjuk a babát: habár a bácsikám anyja nem igazán örült hogy gyerekük lesz még az elején, mert nagyon nem szimpi a bácsikám választottja. :D
De várjuk a babát, és reméljük minden rendben lesz! :)
17F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!