Hogyan lehet az hogy védekezés mellett teherbe esnek, másnak pedig évekig nem sikerül, úgy hogy mindent megtesz érte?
Szerintetek létezik olyan valóban hogy pl spirál mellett, vagy normális felelős gyógyszer szedes mellett teherbe esik valaki?
Miért van az hogy más úgy jár kel abortuszra mint ha kötelező lenne, aki meg szeretné, és megtesz érte mindent annak hónapokat, éveket kell próbálkoznia?
Mert minden nő, minden szervezet, minden pár más. Valaki könnyen teherbe esik, valaki meg nem.
Meg aztán baromi ritka, hogy valaki normál védekezés mellett terhes legyen. Sokkal ritkább, mint azok a párok, akiknél nem jön össze a baba. 10 nőből, aki védekezés mellett esik teherbe, talán 1, aki tényleg nem tehet róla, hogy terhes lett, mert mondjuk azon szerencsétlen nők közé tartozik, akiknél valóban nem hatásos az adott fogamzásgátló módszer. De aki pl. óvszer mellett lesz terhes, ott általában kiderül, hogy csak a végén húzták fel, vagy kilyukadt, aki tablettát szed, ott meg volt valami, ami gyengítette a hatását, vagy esetleg kihagyott szemeket és nem védekezett pluszban mással.
Míg akinek nem jön össze hosszú ideig, ott meg nyilván van valamilyen ok, ami miatt nem jön össze.
Miért van az, hogy valaki kőgazdag és Hawaii-n nyaral, más meg a hó végén kenyeret sem tud venni?
Miért van az, hogy valakinek a szülei autóbalesetben meghalnak míg mások szülei 90 évig élnek?
Miért van az hogy valaki csodaszép arccal és arányos testalkattal születik, míg más ronda, dagadt és kancsal meg dongalábú?
Miért van az, hogy valaki számait kihúzzák a lottón?
Egyáltalán, miért vannak balesetek? Hogy pl. egy kisgyerekes család bennég egy házban?
Az élet ilyen. Ezekre nincs válasz. Vagyis okyan válasz nincs, amit bizton állíthatunk mi halandók. Sors, Isten, szerencse, előző élet, ki miben hisz.
1-2 van, persze, az meg, hogy itt MINDENKI... nos, inkább hazudnak, minthogy bevallják, hogy bxtak védekezni.
Ha komolyan ennyi hibaszázalék lenne a fogamzaasgátló módszerek közt, mint ahányan itt "védekeztem, de...", akkor csődbe menne mind :D
Spiralos esetet ketott hallottam, itt szerintem se tehet a par a terhessegrol, hisz a spiral fixen ott van, elvileg hat, ha kell, ha nem...
Tabletta, elvileg 98.99%-ban ved, szoval, nagyon ritka, h valaki helyes hasznalata melkett, teherbe esik, itt inkabb a no hibazik es amiatt lesz terhes; nm veszi be, hany, egyeb gyogyszer szedese miatt csokkent a fogamzasgatlo hatasa...
Ovszerrol engem lebeszelt a nodoki, mert szerinte csak 73%ban ved, de szerintem ezbis ugy jon ki, hogy nem eleg elovigyazatos a par, hisz ablegtobb gumi spermicodet is tartalamz pluszban, mi is igy vedekezunk kb 6 eve es nem csuszott be a baba
A kerdesre is valaszolva; az emberek felelotlensege miatt, akik meg regota kuzdenek a babaert, hat... Az elet igazsagtalan, annyi baba szuelthetne szuper helyre a sok abortusz helyett, de hat valamiert ez igy tortenek; egeszsegi okok, osszeferhetoseg stb. Ki tudja?! Valamiert ezt a tortenetet kaptuk, ezzel kell megkuzdenunk.
Viszont a tudomany mai allasa szerint, szerencsere, ma mar szinte barkinek szulethet gyermeke :)
Azért tedd hozzá, hogy akik itt írnak, az pontosan az a kisebb réteg, akiknél valami gikszer van. Hogy önhiba vagy tényleg becsúszott, full mindegy.
Ugyanígy írnak azok, akiknek sokadjára sem jön össze és már mindenhonnan várják a csodát.
Ez egy torzított kép, hiszen aki normálisan védekezik és sosincs gyanúja, vagy akar gyereket és szépen összejön - nos, az nem fog ide írogatni ebbe a kategóriába, mert se kérdése, se problémája, miért tenné?
Úgyhogy a gyk kérdésekből ne vonj le nagy átlagot.
Amúgy meg az élet igazságtalan, nekem is van ismerősöm, akinek csettintésre (de tényleg, nem is próbálkoztak rendesen, csak olyan na jó, most hagyjuk a gumit módon) összejött a gyerek, pedig abortusza is volt előtte, ráadásul még baromi fiatal. Én meg csak öregszem és öregszem, és sehol a gyerek.
Ettől erről még nem a másik csaj tehet, szerencsés genetikája, jó hormonháztartása, egészséges szervezete, vagy ki tudja mije van. Ez van, emberek vagyunk, nem gépek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!