Milyen véleményt formálnátok egy fiatalon (22 és 23 évesek) gyermeket vállaló párról?
Üdvözlöm Mindenkit!
Elöljáróban, röviden a történet: Nem szeretnék mellébeszélni, nem történt semmilyen "baleset", egyszeri felelőtlenségből fakadóan a párom teherbe esett.
Fiatalok vagyunk (mint a címben is írtam, 22, illetve 23 évesek), így ez elképesztően nehéz döntés elé állít minket.
Ironikus módon, éppen a felelőtlenségem ténye helyezte vállamra/vállunkra a létező legnagyobb felelősség keresztjét: felnevelni-e a már genetikámat hordozó, s fejlődő kisembert, vagy elvetetni azt.
Arra jutottunk, lévén, egyébként is meg szerettük volna koronázni kapcsolatunkat gyermekáldással- igaz, később- megtartjuk, így legjobb tudásunk szerint felneveljük.
Az egzisztenciánk biztos lábakon áll, beköltözünk az egyik kiadott, szép lakásunkba, szeptemberben egyébként is távoznak onnan az albérlőink, én pedig egyetem mellett továbbra is édesapámnak fogok dolgozni, még keményebben.
A párom halaszt az egyetemen, hogy mennyit, még nem tudjuk, így Ő otthon tud maradni a kicsivel.
Ha szabadidőre lesz szükségünk, akár a szüleinkre, akár a nagyszüleinkre számíthatunk, így egy percig sem kell idegeneket fogadni a kicsi mellé, sőt, még 2 dédit is megismerhetne, ami egyébként egyre kevesebb gyermeknek adatik meg.
Rendelkezünk-e a kellő érettséggel? Relatív, szerintem igen, esetemben inkább a türelmetlenség hátráltató tényező.
Bizonyos értelemben talán gyerekes vagyok, dehát belül ki ne lenne kicsit az?
Párom értelmes, érett fiatal nő.
Tapasztalatlanságunkból eredő nevelési hibáinkat bizonyára tudná némileg kompenzálni a szülői segítség.
Mi a véleményetek, felelős döntés a tények ismeretében a gyerekvállalás?
"Elveszi" teljesen a fiatalkorunkat?
Mit gondolnátok rólunk a pontos tények,s a helyzet ismerete nélkül?
Köszönöm előre is a válaszokat, s a kérdésemre szentelt időt!
23 voltam, mikor megszületett a kisfiunk, a férjem 27. Most tölti a 8-at a kisfiunk. Dolgozunk mindketten a férjemmel, mindenünk megvan, félretett pénzünk is van, tehát nem nélkülözünk, mind anyagilag, mind pedig érzelmileg megadunk és meg tudunk, tudtunk is adni mindent a gyerekünknek.
Én nem bántam meg.
Egyébként régen is fiatalon vállaltak gyereket az emberek, mégis felnőttek, felnőttünk, ez már csak a továbbtanulás miatt van, hogy az emberek zöme 30-on túl vállal gyereket, az emberek nem lettek kevésbé alkalmasak huszonévesen gyereket vállalni. No, meg régen több generáció élt egy helyen, nem volt ekkora gond a saját lakás, megélhetés kérdése, tehát emiatt is kitolódott.
Ha két ember úgy érzi, hogy tud huszonéves kora elején is babát vállalni, hát tegye azt. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy túl fiatal hozzá. Valaki 35 évesen sincs készen rá, ennyi idősen sem való neki a gyerek.
Nem olvastam a válaszokat.
Egyik munkatársam 24 éves, fiatal még szerintem nagyon. De már babát akarnak a párjával. Áldásom rá, a háttér meg van hozzá (autó, saját lakás, munka, lelki érettség, felelősség tudat, gyermek iránti vágy)
Szóval ha így gondoltjátok, én nem mondok nemet :D inkább sok boldogságot, sikert kívánok!
Én már bánom, hogy nem vállaltam be hamarabb...
N28
18 es 20 evesen szultem a nagyokat.
27 evesen a picit.
Imadtam fiatal anyuka lenni,sokkal konnyebb volt fiatalon a 2 gyerekkel+tanulassal es munkaval egyutt is mint most 29 evesen egy szem 2 evessel,tanulas es munka nelkul....
Nekunk nem hianyzott a bulizas,sosem voltunk bulizosak.
Mozi,vacsi,seta a varosban,nekunk ezek voltal a kikapcsolodasok.hol kettesben,hol baratokkal.ilyenkor a lelkes es fiatalos nagyszulok versengtek,hogy melyikuk vigyazzon a gyerekre/gyerekekre 😂
Mara sajat lakasunk van,hitel nelkul(nem,nem orokoltuk),auto szinten hitel nelkul.minden honapban szep osszeget tudunk felre tenni,szepen eldegelunk.nemsokara szeretnenk csaladiba koltozni.
Sok munka,sok faradsag,keves alvas volt az ara,de nekunk igy jo volt.
Erettek voltunk,es ugy gondolom a leheto legjobban dontottunk mikor 17 es 20 evesen az abortusz ellen szavaztunk.
Szoval kitartas nektek,es nem fogjatok megbanni.sok boldogsagot a picihez.
Kedves Kérdező!
Szerintem ha ennyire aggódsz a születendő baba miatt,akkor biztosan jó szülei lesztek a picinek. Mivel a stabil anyagi háttér- munka-lakás kombó megvan, ezért biztos jó véleményt alkotnak majd rólatok akik ismernek titeket. Itt megjegyezném, igazából nem azon múlik az érettség,hogy milyen jó valakinek az anyagi helyzete.
Kívánom,hogy nektek és a picinek is jó élvezetek legyen
Miért ne lennétek alkalmasak, ha érzelmileg és egzisztenciálisan készen álltok?
Engem is ennyi idősen vállaltak a szüleim.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!