Szokványos, hogy ilyen sokat gondolkodunk azon, hogy bevállaljuk-e a babát? Tartunk tőle, hogy ilyen végleges döntést hozzunk, pedig nagyon szeretnénk mind a ketten.

26 évesek vagyunk a férjemmel, 7 éve vagyunk együtt, és úgy érezzük mind a ketten, hogy eljött az ideje, hogy gyerekünk legyen. Nagyon várjuk már, sokat gondolunk rá, beszélgetünk róla, hogy milyen lesz, hol lesz a kiságy, milyen hordozót veszünk majd, melyik a legkényelmesebb babakocsi, hogy fogjuk nevezni, mit mesélünk majd neki... Nagyon lelkesek és boldogak vagyunk a babázás gondolatától, de amikor arra kerülne a sor, hogy akkor babagyártás, mégis mindig a védekezés mellett döntünk. Valahogy félünk ettől a "végleges" döntéstől, pedig nagyon szeretnénk a babát, és nagyon szerelmesek vagyunk egymásba, a sok év ellenére :)

Ti is ilyen nehezen szántátok rá magatokat?

Valahogy nekem az is nehéz, hogy amikor ennyire beleélem magam a babagyártásba nem a szex az első amin jár az eszem, hanem az, hogy úristen anyuka leszek, és alig várom, hogy láthassam a férjemet, ahogy az ölébe tartja az ici-pici babánkat, aki belőlünk jött létre :)

Tartunk attól, hogy ilyen végleges döntést hozzunk. Nem állunk még készen, vagy ezen mindenki keresztül megy?

Az is nehéz, hogy ma egyre kevesebben szülnek 30 alatt... pedig a 26 már nem túl fiatal, szerintem ideális.

Mit gondoltok?