Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Anyukák, ahol apukában fogalma...

Anyukák, ahol apukában fogalmazódott meg először a baba gondolata! Nálatok is voltak ilyen előjelek?

Figyelt kérdés

A páromnak már van egy 7 éves fia. Elég sokat van nálunk. Őt már nem kell babusgatni, igazi nagyfiú. Ha nálunk van az apja is mindig velünk van, gyakran kettesben is eljárnak. Nekem viszont az ő nálunk léte (hétvégék), pont elég gyerek terén.


Mostanában viszont a párom elég furcsa. Múltkor például az öccsével, annak a feleségével és a párhónapos babájukkal töltöttünk egy délutánt. Napközben is feltűnt, hogy erőlteti (nem igazán jó szó, de valami ilyesmi) azt, hogy a gyerekkel legyek, babázzak vele. Nyomta volna a kezembe, mondta, hogy "ugye milyen cuki, nem akarod megfogni? stb..." Aztán amikor sétáltunk ő tolta a babakocsit. Este meg megkérdezte, hogy ugye milyen jó volt babázni. Én meg mondtam, hogy persze, jó volt, de nem érezte rajtam azt a lelkesedést. Más gyerekekkel is elég közvetlen az utóbbi időben, akár idegenekkel is. A saját fiával mindig is jó volt a kapcsolata, most is.


Szerintetek innentől nincsen messze a "szeretnék gyereket" mondat? Mert én nem. Még csak 29 vagyok, egyáltalán nem akarok gyereket. Ő viszont már 40, és régebben mondta, hogy 45 fele ő már nem akar újra apa lenni.

Én viszont szinte rosszul vagyok a kisgyerekektől, babáktól. Persze mondom, hogy cukik, meg mosolygok rájuk, de kb ennyi. Azt sem tudom, hogy valaha akarnék-e gyereket. Most viszont nem. Annyi minden elsőbbséget élvez nálam, mint egy gyerek. Egyszerűen nem tart ott az életem.


Szerintetek a párom viselkedése alapján lehet, hogy gyereket akar?



2017. júl. 21. 20:54
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
53%

Nem apukámban fogalmazodott meg hanem paromban, nalunk ugy volt h mikor osszejottunk már az elejen mondta h szeretne babat, en 19 voltam ő pont aznap h osszejottunk toltotte a 27et , en mondtam neki h 25 eves koromig nem szeretnék, de ez valtozhat. Erre tessek 22 vagyok par het mulva es 6 hetes terhes. 9 honapot vartunk a babára egyszer veteltem is. Szoval nem 25 evesen fogok szulni legalabbis az elsot nem..:)


Igen sztem szeretne gyereket toled. Mert ne akarna?:) de sztem belefer meg 1-2 ev h belevagjatok. Tobb rokonom is 31-33 evesen szultekm elotte gondolni sem akartak gyerekre

2017. júl. 21. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
29%

Az én férjem inkább a szexre ment rá . Elhagyta a védekezést, és csődör módon akarta mindig :D és várta a nagy bejelentésem. Amikor gondolkodási időt kértem, meg hezitáltam, annál jobban akart.

Ő amolyan határozottabb egyéniség, nem szorakozik ilyen köritésekkel ha akar valamit.

2017. júl. 21. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
62%

Hm valahogy tudtuk h mindketten szeretnénk nagyon nem volt kérdés.

Viszont megbeszelhetned a pároddal ezt a dolgot h tudjátok a másik mit gondol erről a témáról!

2017. júl. 21. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
43%

Nálunk ez úgy volt, hogy egyre sűrűbben került elő a baba téma de konkrétan nem jelentette ki. Azt mondja a reakciómból levette, hogy még várnék. Majd felhoztam én 1 évvel később. Utólag derült ki, hogy ő 1 éve akart már gyereket.

Szerintem is megbeszélhetnétek azért!

2017. júl. 21. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
38%
Nálunk nem volt kérdés,hogy mindketten akarunk e szülők lenni.És pedig akkor én csak 22 voltam,a párom meg 25.Most 28 leszek 2 hét múlva és van egy 4 és egy 2 évesünk,a párom ma lett 31 éves. Teljes a boldogságunk.Jelenleg a 3. gyermeken gondolkodunk,hogy legyen vagy ne legyen. Nem könnyű egy babával,éjszakázás,talpalás,pláne már ha 2-en vannak az dupla energia,de mindenért kárpótolnak. Amikor a fiam is elkezd sztorizni a maga kis világáról,hát zabálni való,és büszkeséggel tölt el,hogy napról napra okosabbak,ügyesebbek. A párommal néha szoktunk arról beszélni,hogy milyen èlményből maradnak ki azok az emberek vagy párok akik nem akarnak gyereket..mi gyerek(ek) nèlkül el sem tudtuk volna képzelni az életünket.Igaz járnak lemondással,de most totál őszinte leszek: akiknek fontosabb a maguk élete és nincs bennük áldozatkészség,se lemondás,akiknek a szabad élet a fontos,azok SOHA NE VÁLLALJANAK GYEREKET mert azoknak a gyerek egyenlő lesz a börtönnel,a halálos ítélettel,és kb a gyereknek is ugyan ilyen lesz egy ilyen anya mellett.
2017. júl. 22. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
37%

Szerintem jól sejted.

Az én párom nyíltan nagyon akar már babát de még anyagi okok miatt várunk.

De igazából én még nem érzem késznek magam, de egyelőre nem okoz konfliktust mivel más tényezők is vannak.

De nálunk is ezek a "jelek" vannak, csak mi nyíltan is megbeszéljük a dolgokat.

"Olyan jól áll neked a gyerek"

"Fogd meg a babát, hadd fotózzalak le vele"

"Olyan jó anya lennél"

"Ugye milyen édes ez a baba?"

"Már úgy várom a mienket"

Na és persze az összes kisbabára mosolyog és integet nekik, olvadozik tőlük és már most vett pár babaruhát.

2017. júl. 22. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
71%

17 voltam a férjem 21 mikor összejöttünk. Imádta a gyerekekek és ők is őt. Aztán minden évben egyre jobban vágytunk rá és beszéltünk róla, hogy gyereket szeretnénk. De mint mindent megterveztünk, eljutottunk oda, hogy majd jövőre. Egy nap mondtam, hogy alig várom, hogy legyen (született baráti körben) és erre az volt a válasz legyen most! Nem vártuk meg a következő évet. Persze nem is sikerült akkor teherbe esnem csak azt követő hónapban. Nagyon szeretjük, szeretünk szülők lenni és egyre többet beszélünk a kistesóról. Kezd megint egyre mélyebben megfogalmazódni mindkettőnkben az elhatározás, de anyagi okok miatt most valóban időhöz vagyunk kötve. A férjem szerint elférnénk négyen is, szerintem meg költöznünk kell és majd utána.

És a kérdésedre válaszolva azt mondom, igen, a párod gyereket akar. Előjelek: alapból szereti a gyerekeket, keresi a társaságukat, lelkesen babusgatja őket, bíztat arra, hogy jó anya lennél, megerősítést vár, hogy szerinted is aranyosak.

Persze ha azt is mondja, hogy szeretne még van időtök. Akár várhattok 1-2 évet és hátha meggondolod magad.

2017. júl. 22. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
54%

5#-ös vagyok:

nyugodtan le lehet pontozni csak mert egyes embereket megbántok a véleményemmel,hát bocs!

De nem csak a levegőbe beszélek,ha nem jön belülről az érzés hogy szülő szeretnék lenni,a párom nyomása hatására nem szabad gyereket vállalni.

A családi körömben van egy ilyen pár,ahol csak az egyik fél (az apa) szeretett volna gyereket,a párja szült is egyet,de a gyerek alig van vele..hol a dédi vigyáz rá,hol a nagyszülei,2 éves kora előtt a bölcsibe is bedugta az anyja mert neki a szabadság a fontos mèg most is,a bulik,a haverok,az ivás,a shopping,stb. És már egy családanya pedig.Biztos rohadt jó a gyereknek hogy mindenkivel van csak pont az anyjával alig.

Ezt is pontozzátok le egész nyugodtan!! Tudom,fáj az igazság 😊

2017. júl. 22. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
32%
Valóban igaza van az ötösnek. Nagyon sok Anyukát ismerek, még nem telt el 1 év a gyerek születése óta, de már bölcsisek. Elmentek dolgozni, igazából nem a pénz miatt hanem, mert nem szerettek otthon lenni. Az egyik ilyen csaladnál a nagypapa már bejarta az két hetes kicsivel a rokonságot. Folyton a nagyszülők vagy a dédnagymama vigyázott rá a bölcsi előtt is. Nem azt mondom, hogy alkalmanként nem lehet, én is elmegyek havonta egyszer fodrászhoz, kozmetikushoz és havonta egyszer a párommal kettesben.De amit csinálnak az túlzás.
2017. júl. 22. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
54%
8-as és 9-es: ha az apa akarta a gyereket, akkor miért nem marad ő otthon vele? Úgy én is szeretnék gyereket, hogy minden vele kapcsolatos teendőt lepasszolok, én meg csak a pénzt lapátolom haza...
2017. júl. 22. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!