Teherbeesős taktikák, hiedelmek, akár bizonyítottan működő dolgok érdekelnek! Tudsz ilyet?
Én is rágörcsöltem hónapokon keresztül kedves második, talán azért írtam. Vagy talán azt gondolod, hogy én nem is akartam annyira? Még nem is volt úton, én már megvettem a kis takaróját, és azzal aludtam heteken keresztül.Zokogtam minden második nap, minden együttlét után gyertyát álltam, nem ugrottam ki az ágyból, nem zuhanyoztam le, ittam a gyógynövényes teát, ha jól emlékszem cickafark volt, és semmi. Kihatott a munkámra, az egész család megérezte hogy feszült vagyok. Ezért határoztam úgy, hogy ebből elég, és nem gondolok rá többet, ami nekem be is vált már a következő hónapban. Most másfél éves, és már tudom hogy a tesójánál egész másképp lesz. Vagy te jobb tanácsot tudnál adni?
Első voltam.
Kedves második!Égnek áll a hajad ettől a mondattól?Pedig ennyi az egész!Nem kell ide se tea,se doki,se semmi,csak nem kell rágörcsölni!Pontosan!Ha tetszik,ha nem,ez van!Egyetértek a másik 1,3 válaszolóval,mert igaza van.5 évig!!!!!!! nem jött a baba,mert mindent figyeltem,mindenfélét tettem,mindent kipróbálltam,egyszóval rágörcsöltem!Voltam nőgyógyásznál,házidokinál,és meddőségibe is.Számolgattam,gyertyaállásoztam,clostyt szedtem,majs hasba injekcióztam magam,és tüszőrepesztő injekciókat kaptam,majd szó szerint orvosi utasításra,mikor hány órakor szeretkeztünk a férjemmel!Mindent csinálltunk már,kivéve az inszemet és a lombikot,mert annyira egészségesek voltunk minden vizsgálat szerint,hogy nekünk még nem csinálták meg.Szóval rágörcsöltem,és 5 évig semmi sem történt azon kívül,hogy az időzített eggyüttlétek miatt kezdett megromlani a kapcsolatunk a férjemmel.Nagy szerencsémre észhez tértem,és munkahelyet válltottam,és amikor megjött,idő hiányában nem mentem visza a meddőségibe,gondoltam csúsztatok 1 hónapot,ennyi év után 1 hónap már semmi.Az új munkahely minden energiámat leszívta,közben költöztünk is,így nem sok időnk maradt magunkra a párommal,na gondolkodni meg mégannyi se!Abban a hónapban nem görcsöltem,örültem,hogy élek,2x-3x szeretkeztünk,de akkor,amikor jólesett.Majd mikor elcsitultak a dolgok,akkor jutott eszembe megint a babaprojekt,és megnéztem a naptáramat,mikor kéne már menstruálnom,és dokihoz bejelentkeznem.Akkor vettem észre,hogy 10-11 napja késik.A tesztem már akkor délután tök erős pozitív volt,másnap uh-on egy majd 6 hetes 7mm-es embrió látszott,aki azóta 3 éves már:)))))Nem görcsöltem rá,azonnal lett baba!Most 1 éves múlt,mikor elkezdtük a szabad szexet a tesó érdekében,már 2 éve múlt,azóta számolgatok,hőmérőzök,semmi,de ez várható.Mot határoztam épp el magam tegnap,hogy befejeztem,nem mérek,nem nézek semmit mostantól,hisz anno is így sikerült.Úgyhogy ennyit a rágörcsölésről!Nagyon is van benne valami,nem gondolod?
Kedves kérdező,felejts el mindent,és éld az életed!Akkor hamarosan a gólya is kopogtat:))))Sok sikert!
Húú-húúú lányok! Nyugi! Nem vérre megy a dolog! :) De, nagyon köszönöm. Elgondolkodtató volt ez a ne görcsölj dolog, de azért, elmondom, hogy idáig miket tettünk... persze tudom, hogy mindenki le fog oltani, mert még csak 3 hónapja próbálkozunk, abból 1szer szerintem nem is volt pé-m. De, ami azt illeti, ez a "két naponta kötelező szex" engem is kiakaszt kicsit, ugyanakkor jó volt ráébredni, hogy jéé, ezt nem csak hétvégén lehet csinálni?! :)
Szóval, én is gyertyázok, nem kelek fel reggelig, hőmérőzök, ennyi. Ja, és izgulok! Persze, hogy is ne! De, megfogott a gondolat, hogy köv. hónapban ne hőmérőzzek! :) Amúgy most vasárnapra nem várom, de hát a görbém szerint lesz mit várni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!