Elhagytam a páromat amiért hétfőn elveteti a gyerekemet. Ti is ezt tették volna a helyemben?
Figyelt kérdés
Tisztán írom le a sztorit mielőtt engem ítéltek el. Volt neki 2 gyereke mikor megismertem. Mástól van a 2 gyerek. Tőlem decemberben esett teherbe, januárban derült ki, nagyon örült és boldog volt akár csak én. A kapcsolatunk rendben volt, de nagyon féltékeny típus, ok nélkül is, és többször képzelt be dolgokat, látomásai voltak, hogy ő szellemet és egyéb mozgó árnyakat lát gyerekkora óta. Hirtelen döntései voltak és hirtelen hangulatváltozásai, máskor érzelmes volt máskor meg durva, arrogáns vagy agresszív, olyankor a 2 gyereket is ha rosszak voltak alaposan elpüfölte. Én többet törődtem a gyerekekkel mint ő, normális nevelést nem adott nekik, mert a rendetlenségről se szoktatta őket le, hanem inkább rászoktatta. Csúnya beszédről még nem is beszéltem. Hozzá tenném nem vagyok roma, de ő benne van egy vonó szülői ágról. A probléma ott kezdődött, hogy 8 hetes volt mikor már egyre durvábban viselkedett velem, folyamatosan ott támadott amivel tudta, hogy meg tud érinteni. Pl. egész nap nem beszélt velem, keresztül nézett rajtam itthon. Ha velem lehetett volna akkor se tette. Én eleinte nem szóltam majd elpattant a hurok és beszéltem vele hogy mi van. Mire ő mindig azt felelte, hogy semmi ne csüngjünk egymáson. Kezdtem azt gondolni, hogy csal utána kellemetlenül éreztem magam, lefeküdni se akart velem. Többször támadtak nézet eltéréseink szimplán a gyerekkel kapcsolatban is, hogy szerinte beteg lesz, betegen fog születni és akkor mi lesz ő így érzi. Nekem ez szarul esett, ebből is támadt nézeteltérés. Utána nap mint nap bele kötött mindenbe. Szinte agresszív volt, tört zúzott néha a macskát is felrúgta enni se adott az állatoknak a teknősnek se nem törődött semmivel, nem fürdött este, hanem befeküdt munka után abban a ruhába amiben volt egész nap, a zokniját se cserélte le. De nem volt ilyen hozzá teszem. Végül egy nap nagyon késve értem haza mert munka után egy barátomhoz mentem át könyveket pakolni mert sakktermük van és jártam régen oda. Akkor este hívott és mikor haza mentem elvette a telefonom, hogy kit hívtam ki ez a szám tuti megcsaltam. Utána felhívtam a havert és beszélt vele hogy nem csaj hanem ő az és ő kért meg hogy menjek át. Oké ez meg volt, utána se volt velem normális, kaját nem főzött semmit nem csinált én mostam főztem takarítottam állatot etette,m gyerekeket vittem oviba iskolába. Ő csak dolgozni ment el mást nem tett. Besokalltam és elmondtam neki, hogy mi ütött belé miért csinálja ezt. Végül azt mondta ő nem bízik bennem. Na de ő nem bízott bennem mikor levegőt se volt időm venni??? ezt ürügynek vettem mire ő azt mondta elveteti a gyereket nem tartja meg és utána minden nap ezzel fenyegetett hogy elveteti és kész. Nagyon fájt elkapott a bőgés is párszor este férfi létemre annyira szarul esett mert nagyon vártam és eleinte együtt készültünk a gyerekre néztük a baba ruhákat stb. Szóval itt tartunk 11 hét 4 naposan, hogy hétfőn ha törik ha szakad de elveteti. Én ma összepakoltam és ott hagytam, nem élek tovább vele nem tudja mert dolgozni van. De elhagytam ilyen nővel nem élek tovább. Szerettem nagyon, a mindenem volt de nem érdemli meg hogy vele maradjak. Kiszámíthatatlan és beteges ahogy viselkedik. Szerintetek jól tettem? a 2 gyerekét sajnálom, hogy se anyja se apjuk. De nekem nincs jogom őket elvinni tőle.2016. febr. 26. 15:54
11/14 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem nem kamu a kérdés! Hogy miért gondolom? Szerintetek ki annyira h.lye, hogy kisregényt ír ki egy nem létező dologról?! Azért biztos lenne a kérdezőnek jobb dolga is, ha nem ezen kattogna. És én simán elhiszem, hogy van ilyen nő! Annyira sok a felelőtlen ember. Felelőtlenül belemennek a gyerekcsinálásba, majd pár hét múlva elkezdenek pánikolni, mert rájönnek, talán mégis rossz döntés volt. Nem egy ilyen férfiról hallottam/olvastam már. Akkor nőből ilyen miért ne létezhetne? A kérdésben szereplő hölgynek van 2 saját gyereke. A kérdező is szeretne vele egy közöset, de a nő belátta, neki 3 az sok lenne. Csak nem utólag kellett volna gondolkozni és matekozni... Az ilyen nőt ott kell hagyni, de nagyon gyorsan. Mellesleg, nálunk az én párom jelentette ki, ha abortuszra mennék, elhagyna mint a huzat... Erről ennyit.
12/14 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kedves utolsó! A védekezés résznél a férfi nem volt ott?
A 3. gyereket szülje meg 1,5 szobás lakásba?
Ha te megtennéd, akkor elég felelőtlen vagy.
Keressen másik nőt akkor, ne itt sírjon napok óta.
És biztos nem magától kelt fel egy szép reggel a nő és kijelentette, hogy na ma elmegyek elintézni az abhoz a szükséges dolgokat.
Őt is illene meghallgatni. Simán kiírhat kamu szöveget a férfi azzal kapcsolatban, hogy ő egy tökéletes ember, aki mindent megtett. Mi azt nem tudhatjuk. Ok-okozat.
1,5 szobába nem vállalnék 3 gyereket, az kínzás..kinek lenne jó? A gyereknek?? NEm hinném. A nő pedig nem egyedül szexelt..ahhoz 2 ember kell.
13/14 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
11-es vagyok. 1,5 szobába én kettőt se vállalnék, ez egyértelmű. Viszont nem értem, felnőtt emberek hogy lehetnek ennyire felelőtlenek. Ha meg már "megcsinálták", a nőnek akkor jut eszébe, hogy ilyen körülmények közé mégse kell. Valamilyen szinten viszont a férfit is megértem. Nem tudnék olyan kapcsolatba élni, ahol "nevelek"/együtt élek 2 olyan gyerekkel, aki nem is az enyém. De sajátom meg nem lehet.
14/14 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én is írtam már egy választ, mégpedig azt hogy a no gyogyszert szedett, de abbahagyta mert akarta o is a gyereket. Ha nem igy lett volna tovabb szedi.Ha akkor így gondolta, Akkor most is közösen kellett volna dönteni, de a no döntése mas lett. En biztos h elhagytam volna, ahogy a kérdező is! Igaz én is elolvasnam a masik fel meglatasat is de ezek alapján sztem jol döntött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!