Miért nem tudják a tesztelők megvárni a nemvárt napját?
10-ből 9-szer puszta türelmetlenség, kíváncsiság. Ha orvosi indok van, pl. korábbi vetélés, akkor vagy már a luteálisban kap progipótlást a nő, vagy a pozi teszt után rögtön, mint pl. én.
"Én nehéz fizikai munkát végeztem, és 5-6 hetes terhességig, szóval akár 2 hete késő menszeszig nem történhet olyan esemény ami miatt vetélés lehet." - ez te vagy, ezt azért nem lehet így kategorikusan kijelenteni...
Én is maximálisan ellenzem, semmi értelme a korai tesztelésnek, pont úgy, mint a folyások, húzódások, fejfájások, mellfájások árgus figyelésének. Volt pár évem kitapasztalni, hogy mennyire fölösleges ez is, és az is.
De én már letettem arról, hogy győzködjek másokat, mindenki úgy csinálja, ahogy akarja. Ha szólsz, hogy értelmetlen, meg magának nehezíti a dolgált, általában csak behisztiznek, hogy az ő dolguk, meg semmi közöd hozzá.
Ja és én még azt vettem észre, hogy a leghisztisebbek a pár hónapja próbálkozók, akik azt hiszik, hogy a baba úgy jön, mint a megrendelés a webáruházból, hogy akarom és jön és pont. :)
Kíváncsiság. :) persze nem aktus után 3 nappal de mikor tudja az ember, hogy menzesz előtt 1-2 nappal is mutathat valamit, a türelmetlenebb emberek tesztelnek, én is teszteltem.
Aztán a következő terhességnél progeszteron miatt fogok korán tesztelni, hogy minél hamarabb felírják..
Ismeretségi körben vettem észre azt az ironikus összefüggést, hogy akik nagyon korán teszteltek, vagy 2 hónap sikertelen próbálkozás után márorvoshoz rohantak, ők vannak a legjobban kiakadva később a gyereken. Merthogy "miért nem képes türelmesen megvárni, amíg feladom rá a cipőjét/előkészítem az ebédet/sorban kell állnunk/stb."
És teljesen beidegelik magukat, hogy a gyerek direkt szivatja őket a türelmetlenségével.
Nekem menzesz elött sikerült teherbe esnem közvetlen úgy ,hogy meg is jött 5 napig ahogy szokott...aztán mivel 10 nap a beágyazódás igy a maradék 5 napban megvastagodott annyira a méhem hogy sikerült megtapadni mikor beért. Persze ezt akkor nem tudtam.
Mi napi 4szer minimum együtt vagyunk a férjemmel nem lehetett kiszámolni melyik időpontban lett volna meg..menzesz után a 13. Napon teszteltem mert soha nem érzett görcs volt az alhasambam...akkor nem volt egyértelmű , rá 2 napra ott volt a 2 csík irány a doki..ahhoz képest hogy menzesztől számítva 2 hetesnek kellett volna lenni már 3 volt...ott derült ki h előtte termékenyült meg közvetlen...persze ment az izgulás , hogy életképes e, nem e távozik majd a kövi menzesszel...de én azért néztem olyan korán , mert hormonproblémám van és azonnal emelni kellett a gyógyszeradagot, mert dupla személynek kell és elengedhetetlen a fejlődéshez..
Attól hogy valaki megkérdezi, hogy most mi van ,lehet mögöttes oka amit nem kötelező itt megosztani.
13hkm
Szerintem nincs ezzel gond, magánügy. És mint ilyen, nem kell ide kirakni. Mert ha pozitív, azt nem kell nagyítóval meg GYKval keresni. Ha negatív, akkor meg alapvető biológiai ismeretekből tudható hogy vagy később pozitív lesz vagy meg fog jönni. Hogy a kettő közül melyik, ahhoz egyik válaszadó sem fog közelebb vinni.
Viszont reményt ad: ahogy fentebb már írta valaki, hamis reményt. De ha nekik ez kell, hajrá. Ha én ennyire meg lennék kattanva, akkor inkább felkeresnék egy pszichológust.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!