Mit szólnátok, ha a feleségetek ezzel indokolná, hogy miért nem akar gyereket?
Figyelt kérdés
Én 30 éves vagyok, szeretnék már apa lenni. Már jó pár éve felmerül a dolog néhány havonta, de a feleségem mindig azt mondja hogy még ráérünk, ezért nem erőltettem, de azért már komolyabb a helyzet, mert nem görbebottal szeretnék majd a gyerekem ballagására menni. Van egy macskánk, akit a feleségem tényleg gyermekként szeret, gondozza, velünk alszik az ágyban, stb. Már évek óta megvan, és azt mondta, hogy azért nem akar babát, mert nem szeretné ha a cicus sínylaná meg a dolgot, mert ha babánk lenne, akkor a cica nem aludhatnak velünk, sőt még a szobába sem jöhetne be, és nem akarja ennek kitenni a cicust. Olvasgatott erről. Ő 27 éves, nem tudom mihez kezdjek, elhiszem hogy őszintén szereti, ha egyszer elmegy majd örökre esküszöm bele is halna a bánatba, de hogy ezért ne akarjon gyereket?!2015. márc. 12. 16:46
11/14 anonim válasza:
A macskák átlag életkora 12-14 év. Vagy észhez téríted, vagy ebből nem lesz baba. Amúgy véleményem szerint az aki ilyet mond, inkább ne is szüljön.
12/14 anonim válasza:
3-as, talán a jóanyádat kellene megreptetni.
13/14 anonim válasza:
Hát persze, a macska sínylené meg..... Istenem! nekünk is van már macskánk, DE mindennél jobban szeretnénk babát is! van már egy 7 éves fiam....
imádjuk a cicust, de sose lenne fontosabb egy gyereknél! itt valami baj lehet a párod felfogásával.Ki kéne deríteni, mi is okozza nála ezt az értékrend változást!
14/14 anonim válasza:
Én is épp a macskára fogtam pár napja, éreztem is ,hogy milyen hülyén hangzik ,ki is röhögött a párom. Olyat is mondtam,hogy nekünk most a macskánk a gyerekünk.Nálunk is ágyba alszik,imádjuk.Am ez csak egy indok, mert még nem áll rá készen, 27évesen azért még ráér pár évet várni.(legalábbis nálam ez a valódi ok,egyszer szeretnék gyereket csak egyenlőre még nem) 25/n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!