6. napon mennyi lehetett az esély?
Kedden jött meg a menstruációm, szerdán, csütörtökön, és ma hajnalban voltam együtt a párommal. A szerda csütörtöki akció esélytelen, de a main elgondolkodtam.. Mert az első két terhességemnél is ciklus közepe előtt volt pé-m, és most különösen kívántam a páromat, szinte kényszeresen, nem is tudtam aludni, felköltöttem szegényt, hogy szeretkezzünk egyet (nem mintha zavarta volna :) ). Akció után pedig bizsergést éreztem a bal petefészkem tájékán, bár fogalmam sincs peteérésem van-e, és azt érzem, mert még soha nem vettem észre mikor van.
Szerintetek? A női megérzésem azt sugallja, ebből babóca lesz. Tudom, nem tudhatjátok, majd a teszt mondja meg két hét múlva, de alig bírom ki addig, tisztára be vagyok zsongva.
Nem terhességi tünetnek gondoltam, hanem a peteérés esetleges tünetének (???), de mint mondtam, még soha nem éreztem, nem szoktam figyelni rá. Mindkét terhességemnél nemvárt után egy héttel jelentkeztek az első tünetek, szóval már hamarabb tudtam, mint ahogy elkezdtem érezni.
Viszont elbizonytalanodtam, mert ha pé-m is van, és meg is termékenyül a petesejt, hogy tudna beágyazódni pár nap múlva, hisz most vált le a nyálkahártyám :(
Ma a cigit sem kívántam, meg 2-szer volt hasmenésem.. remélem nem valami vírus :/
Majd két hét múlva jelentkezem mi a helyzet :)
Az első teszt negatív lett :(
A másikkal várok jövő hétfőig, ha az is negatív, akkor valószínűleg nincs baba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!