Miért vágyom rá, de egyben félek is a teherbe eséstől?

Szerintem pedig a legtöbb emberi kapcsolatban kettőn áll a vásár. Természetesen nem mindig, de általában ha az egyik hülye, a másiknak még mindig megvan a lehetősége ezt a helyén kezelni. És már megint félre lettem értve, mert egy szóval sem mondtam, hogy mindenki hülye, és én nem...sőt, a 17-es válasz kifejezetten tetszett, pedig tartalmilag kb. ugyanazt írta le, mint a többiek.

Én arról beszéltem, hogy ugyanazt le lehet írni bírálóan és lehet megértéssel teli hangnemben. Ez olyan, mint amikor sok szülő azt hiszi, ha nem beszélne úgy a gyerekével, mint egy kiképző őrmester, akkor ő már elveszítené az irányítást. Lehet kedvesen is határozottnak lenni. És ezt a kedves határozottságot főleg akkor kell alkalmazni, mikor tudod, hogy a másik kicsit kettyós...

Például a villamoson volt egy 23 év körüli részeg cigány fiú, aki mindenkivel kötekedett. A legtöbb ember ugyanúgy az ellenszenvét fejezte ki, na meg felvették a kesztyűt. Idiótának tartottam őket. Aztán a cigány odajött hozzám, hogy udvaroljon, én meg elkezdtem szépen kifejteni neki, hogy mennyire udvariatlan másokkal, és hogy megpróbálhatná fejleszteni a személyiségét, hogy ne érezze áldozatnak magát ennyire...stb. És mi lett a végeredmény? Még igazat adott nekem, sőt! bevallotta a hibáit, és lelépett!

Remélem, most már lehet érteni, hogy mire gondolok. Hiába mondod ugyanazt tartalmilag, ha a hangnemeddel és/vagy a fogalmazásmódoddal mást sugallsz, akkor teljesen eltorzul annak jelentése, amit mondasz. Például azt, hogy: "Ja, de szeretlek." legalább ötféle értelemben használják az emberek, a hangsúlytól és a kontextustól függően rengeteg dolgot ki lehet fejezni. Pl. a "hülye vagy"-ot is lehet jó értelemben használni.

Majd a gyerekednek hiába mondod, hogy "nem számít", mert a hanglejtésedből észre fogja venni, hogy neked igenis számít, csak úgy csinálsz, mintha nem.

Persze, a felelőtlenségre nem ok a sérültség, de mondhattad volna azt is, hogy az öngyilkosságra nem ok a súlyos depresszió, mert hogy milyen felelőtlenség otthagyni a hozzátartozókat...stb. Sohasem beszélhetsz úgy, hogy "a te körülményeidben felelőtlenség...", mert az én körülményeim közel sem azonosak a tieiddel. Lehet, hogy téged nem vett körül mindig az a szégyenérzet, hogy az anyád miatt egy csomó atrocitás ér, de neked meg kell értened őt, mert beteg. Vagy nem arra nevelt az apád, hogy ő egy mindentudó orvos isten, és hogy mennyivel jobb az anyádnál, miközben azt láttad, hogy alkoholista és molesztál, és kínoz a tanulással, mert maximalista. És akkor azzal fenyeget, hogy szeret, és hogy ha egyszer feljelentem őt, ő mindent le fog tagadni, de igazából az orvostudomány szerint is normális, amit ő csinál, mert az apa megtanítja a lányát. Bmeg! Az anyám nem egyszer vizes cipőben vagy ruhában küldött iskolába! A legtöbb osztálytársam nem tudta, miért vagyok kiközösítve, de ők is kiközösítettek, mert féltek a kiközösítéstől. Az alsós ofőnőm sosem védett meg tisztességesen, és még azért is engem hibáztatott, hogy hányok a buszon. Mondja ordítva: "Azért hánysz, mert mindig arra gondolsz.". Engem tartott hülyének, mert falaztam a szüleimnek, mert sajnáltak 3 ezer forintot arra, hogy elmehessek osztálykirándulásra! Miközben otthon volt számítógép, telefon, internet, meg minden, ami kell... Volt, hogy éheztünk, mert anyám elszórta a pénzét. Az apám rendszeresen anyám fejére öntötte a főtt kaját. Egészen 18 éves koromig bélférges voltam, mert az apám mondta, hogy ezt tőle örököltem, és hogy hiába szednék gyógyszert, mert visszatérne. Ja, majdnem kitűnően diplomázott orvosin... Azt mondta, hogy majd kinövöm. Mindig fokhagymával etetett, hogy majd attól elmúlik, és szégyellte felíratni nekem a féreghajtót, mert hogy akkor rájöttek volna, hogy örököltem (tőle) a hajlamot... Hiába panaszkodtam, hogy milyen kellemetlen. Ja, és mindig engem hibáztatott, hogy nem mosok kezet. Aztán 18 éves koromban végre kaptam egy adag vermoxot, és érdekes módon megszűnt az egész, pedig a higiéniai szokásaim azóta is ugyanolyanok (pl. sokszor a villamoson eszem). Mikor 2 és fél éves voltam, már azon gondolkodtam, hogy a bepisilésért miért vert el a megvigyázó néni, és hogy miért csak nekem van ilyen anyukám, hogy nem jött értem a bölcsibe. A legtöbb tanár csak azzal volt elfoglalva, hogy a képességeimmel a saját egóját fényezze, és ha az ő tárgyuk nem érdekelt pont, akkor személyes sértésnek vették a lustaságom. És akkor ez még semmi, hogy nekem az élet hányszor mutatta meg, hogy milyen sötétek az emberek.

Szóval nekem nem fogod bemagyarázni, hogy te már rendben vagy, mert tutira, hogy nem. Alapvető logikai dolgokat nem értesz, aminek valszeg érzelmi okai vannak, csak te nem vallod be. Én bevallom, ha valamit nem fogok fel, mert érzelmi konfliktusok vannak bennem. Pl. hogy nem szeretnék óvszert, mert az apám folyton azzal dicsekedett nekem, hogy "én már óvszerrel meg tudnálak dugni". Ja, és mindig előttem csinálták a szüleim kiskoromban. Jött apám részegen, aztán az óvszer, és a menet. De mondom, megint mások okosabbak az én helyemben. Nekem azok a válaszok tetszenek, ahol nem éreztetik azt, hogy ők jobban csinálnák a dolgokat a helyemben. Ha meg nincs annyi elemző képességed, hogy ezt észrevedd az embereken (szükség esetén önmagadon), akkor sajnálom. Nem tehetek róla, hogy te nem érzékeled az árnyalatbeli különbségeket.

De hidd el, vállalnám a tettem következményét. Sok dologtól rettegtem, ami igazából jót tett nekem. Ahogy kidobtak a szüleim, azt is megoldottam egész jól, és talán életem egyik legnagyobb áldása volt. Pedig akkor, mikor ezt tették velem, 2 órán át vacogtam és sírtam. Elképzeltem, hogy mi lesz, ha hajléktalan leszek...de aztán ez a kép valahogy nem egyezett velem, hogy feladjam. A telefonomon lévő 70 forintomból még telefonálni sem tudtam, de írtam SMS-t három budapesti barátomnak, akiből egy szerzett nekem helyet, ahol lakhatok ideiglenesen. 44 kilósan 40 kiló csomaggal Győrből 3000 forintból felutaztam Budapestre, és megnéztem térképen: aznap 8,6 km-t gyalogoltam csomagostul (mert messze volt a vonatállomás, és nem mertem bliccelni a bkv-n, nehogy még meg is büntessenek). Ja, és mindezt úgy, hogy elvileg 2 hónappal azelőtt öngyilkos akartam lenni, és elvileg gyógyszert kellett volna szednem, ami amúgy nem hatott. Attól, aki befogadott, kaptam pénzt és bkv jegyeket. Aztán az előzőleg gyári munkából kapott fizetésemből szereztem 3 nap alatt havi 30 ezerért albérletet, utána pedig még fél hónap volt, hogy találtam munkát. Aztán pedig két hónap elteltével bébiszitterkedésből két NAP alatt szereztem 100 ezer forintot, amiből vettem magamnak ezt a laptopot, amiről írok. Mindezt 3 évvel ezelőtt, és nem hinném, hogy az idő múlásával romlott volna a problémamegoldó képességem. Nem úgy oldottam meg a problémáim, mint a volt osztálytársnőm, hogy pornós lett. De sosem fogom azt gondolni, hogy rám már aztán nem hatnak a traumáim, mert mindig is fognak. Egy biológiai lény vagyok, vannak emlékeim, ezeket valahogy kezeli az agyműködésem, de kidobni nem fogja már a megszerzett információt, mert nem erre vagyunk tervezve. Annyit teszek, hogy a negatív élményeket is próbálom előnyömmé fordítani, tanulni belőlük, és esetleg az így szerzett tudásomat mások javára fordítom.

És ha arra alapoznánk, hogy csak akkor legyen gyerekem, mikor mindent feldolgoztam, akkor sose lehetne. Nagyon bírom azok, akik azt gondolják, hogy ők már feldolgozták a gyermekkori traumáikat. Nemtom, te hogy csináltad, de a legtöbb tanítványom anyja mind traumatizált, és ez meglátszott a gyerekük önbizalmán is. De ők általában nem vallják be maguknak, még azután sem, hogy én bevallom a magam részét, és elmagyarázom, hogy ezeknek igenis komoly hatásai vannak. Hát ők azok, akikkel nem tudok mit kezdeni, mert nem hajlandóak beismerni a gyengeségeiket a gyerekük fejlődése és boldogsága érdekében. Szóval jöttem én, mondtam a megfigyeléseim, hogy az anyukának kéne először változni, mert én egyedül nem fogom tudni megváltoztatni a gyerek hozzáállását. És ahol hallgattak rám (fiatalkorom és sérültségem ellenére), ott a gyerek 2-3 jegyet javult adott tantárgyból, és általánosan jobb a hozzáállása a dolgokhoz.

Nem tudom, hogy csak én vonzom-e be, vagy tényleg ilyen sok egyedülálló anyuka van, de kb. az összes családnál volt valami családi probléma. Voltam egy roma családnál is, és a 14 és 16 éves lány borzasztóan nem bízott magában. A fiatalabbnak amit mondtam, egyik fülén be, másikon ki, totál le volt blokkolva. Szerintem füvezett is. Aztán volt, hogy sikerült úgy biztatnom, hogy magától ügyesen oldja meg a példákat, olyan gyorsan csinálta, hogy alig bírtam követni. Erre következő alkalommal "elfelejtett" mindent. Na, és akkor bizonyosodott be, hogy mi a szitu, mikor az apja elég durván leteremtette a csajt az orrom előtt. Az idősebb lánynak gyönyörű hangja volt, mégsem bízott magában. Egyszer megyek hozzájuk, és kintről hallom, hogy úgy beszélnek egymással, mint a kutyával. Szóval erről ennyit. Akárhova hívtak, hogy nem megy a gyereknek a tanulás, mindig az önbizalommal, és kiindulásként a szülők önbizalmával volt baj. Pont olyan szülőknek, akik azt hitték, hogy akkor ők már rendben vannak. Hát nem voltak.

Szóval, ha a te teóriádat követnénk, hogy míg az emberek nincsenek pszichológiailag rendben, addig ne legyen gyerekük, akkor 70%-nak biztos nem lehetne. Ja, és én sem születtem volna meg. De attól, hogy nem kellett volna megszületnem, még lehet egy boldog és produktív életem, ha nem is tökéletes.

Le merném fogadni, hogy még rengeteg megnyilvánulásodban ott van a múltad, és ezt nem olyan könnyű levakarnod magadról, mint hiszed. Amit 20 évig tanul az ember, azt elfelejteni sem olyan könnyű...sőt szerintem az ember nem is úgy van tervezve. Gyerekként tanulsz meg alkalmazkodni, élni a világban. És ha a gyerek azt tanulja, hogy a környezete bántja, akkor hiába lesz nagyon tudatos felnőtt, mindig küzdenie kell, hogy azokat az ösztönös reakciókat kezelni tudja. Én például mindig megijedek a hangos zajoktól (szabályosan, mint egy őz :D ), ha valaki véletlenül hozzám ér megugrok, ha valaki felemeli a hangját, akkor is összerezzenek és behúzom a vállam. Ha valaki a nyakam felé közelít a kezével, védekezni kezdek. Ha valaki, aki nem a szerelmem vagy nem egy gyerek, akkor félek az ölelésétől, és kifejezetten kellemetlen.

Nem vagyok benne biztos, hogy ezek valaha elmúlnak. Esetleg meditálással.

Na, de lényeg, hogy én nem úgy látom, mint te. Én úgy látom, hogy senki sem normális, hanem vannak fokozatok, hogy ki mennyire közelít hozzá.

Az igen normális családban felnőtt barátom pedig ezt üzeni nekem:

[link]

meg hogy ez rólam szól számára:

[link]

Talán az én elveim sem lehetnek olyan nagy hülyeségek.

És talán azért is vagyok ilyen felelőtlen a védekezésben, mert azt mondom, hogy Isten akkor ad nekem gyereket, mikor akar. És már amennyit megfigyeltem a világból, úgy gondolom, hogy lennék legalább olyan jó anya, mint amilyeneket eddig megismertem. De annak ellenére, hogy én mit gondolok, idejöttem és megkérdeztem másokat, és amennyi tanácsot csak tudok, megfogadom, csak elvárnám a normális hangnemet, nem a kioktatást, mikor én is leírtam, hogy tisztában vagyok a dolgok súlyával.

Egyáltalán nem az volt a kérdésem, hogy hülyeség-e, amit csinálok, mert leírtam konkrétan, hogy eléggé úgy tűnik, hogy hülyeség, hanem, hogy:

- mik lehetnek az érzelmi okai annak, hogy vágyom rá is és félek is a terhességtől, és hogy mások és éreznek-e így; esetleg mit kezdtek ezzel az érzéssel. Elnyomták? Utat engedtek neki, hogy még jobban hatalmasodjon el, míg döntésre nem jutottak?

- vannak-e alternatív fogamzásgátló módszerek, amiket nem kell állandóan használni, hanem egyszer elhelyezed, és viszonylag működik

- mit kéne tennem ezzel az anyai ösztönnel magamban? Ezek szerint tűrjem? Éljem ki másban?

Arra megkaptam a választ, hogy a spirál elcsúszhat; ha a barátom éretlen, akkor még nem érdemes; ha az anyagiak nincsenek, akkor se. De a többi válasz mind arról szólt, hogy miért ne legyen gyerekem. De én nem azt kérdeztem, hogy legyen-e vagy sem, hanem hogy mi segíthetne abban, hogy ne érezzek ilyen kettősen. Az érzésekről volt szó. A pszichológus jó tanács, csak ingyen és jót nem olyan könnyű találni, de természetesen rajta vagyok, mert ajánljátok, és mert én is úgy érzem, hogy sosem árthat.

Na, elfáradtam.

Ja...és a 15-ös kérdi, hogy egy molesztáló apa és elmebeteg anya mivel akar jót?

Egyébként a te válaszoddal pont nem volt semmi bajom... :) Na mindegy.

Hát bocs, de azért a szívük mélyén nem rossz emberek, csak kicsit őrültek. Én ismerem őket, és az alaptermészetük nagyon kedves és figyelmes, csak eléggé elromlott bennük valami. Mondhatni, meghasadt az elméjük. Sokszor fel sem fogják, hogy mit csinálnak.

És látod, lehetnek olyan dolgok, amit én értek jobban, hiába vagy idősebb és "tapasztaltabb" nálam. Simán mások a tapasztalataink. Na, de lényeg, hogy ők szeretni akartak engem. Míg kicsi voltam, ezt láttam. Játszottak velem, mentünk mindig kirándulni. Segítettek a tanulásban, vettek ruhákat, tankönyveket, járattak magántanárhoz, főztek rám, mostak rám, ápoltak, ha beteg voltam, mesét olvastak nekem, tanítottak játékokat, beszélgettek velem...stb. De a végén sajnos én kellett felneveljem magam, mert ők nem voltak kompetensek.

Nem lett volna baj, ha problémásak, de legalább felismerik magukban. Pl. apám 12 éves koromban felismerte, hogy mennyire árt nekem az alkoholizálással, és leszokott! De a legtöbb problémájukat nem ismerték be, és ebből lett a baj. Ha még haláluk előtt felismernék és elmondanák nekem, esküszöm megnyugodnék. De erre nem számíthatok.

Csak nem gondolod, hogy úgy indultak neki a nevelésemnek, hogy na most akkor majd jól tönkretesznek. Régebben az volt a jó apa, aki verte a gyerekét. Legalábbis ezt hitték. Tán elfelejtették, hogy mikor gyerekek voltak, milyen rossz volt a verés. Milyen barbár és kegyetlen dolog az eszközzel verés.

Vagy nézd meg ezt, a legtöbb ember gondolkodás nélkül viszi tovább a tanult családi mintákat:

https://www.youtube.com/watch?v=-J7_TKgw1To

Néha gondolkodás mellett is sikerül tovább vinni a rosszat, de a nem gondolkodással még inkább.

Úgy néz ki, megjött. De majd, ha tervezetten terhes akarok lenni, akkor szólok nektek is, hogy lássuk, mennyire vagyok termékeny, mikor nem akarok meddő lenni. :)

Ha tervezetlenül lennék terhes, akkor is szólni fogok, csak hogy igazságos legyek.