Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Mennyire valószínű, hogy...

Mennyire valószínű, hogy terhes vagyok?

Figyelt kérdés

11 éves korom óta menstruálok, sosem volt rendszeres, csak a 10 év alatt, amíg fogamzásgátlót szedtem.

Amint abbahagytam a szedését, egyből terhes is lettem első gyermekemmel, így ideje sem lett volna beállni.

Most 1 éves a kislányom, és múlt hónapban belekezdtünk párommal a tesó-projektbe.


Szülés óta 4 menzeszen vagyok túl. Az első menzeszt 35, 38, majd 36 napos ciklusok követték.

Szóval viszonylag elég hosszúak a ciklusok, de legalább rendszeresek.


Bár nincs sok támpontom, csupán az ezt megelőző 4 hónap..de ezekből az adatokból úgy gondoltam, hogy 35-38 nap között várhatom a következő piros betűs napokat.

És hát..ma vagyok a 42-en, és semmi jele a menzesznek.


Pici szurkálásokat tapasztalok a petefészkeim környékén..de az is lehet, hogy beképzelem, hiszen korai lenne még a terhességi tünetek megjelenése. Az étvágyam is érdekes módon nagyobb lett.. És ha a kislányom ráül a hasamra, akkor kellemetlen, holott eddig súlytól függetlenül nem zavart.

Próbálom elhessegetni a gondolatot, hogy rögtön elsőre sikerült, hiszen felérne egy csodával, de mégsem hagy nyugodni a gondolat, hogy babás vagyok!


Párom külföldi munkája miatt csak egyetlen egy próbálkozásról van szó, a lányomat még szoptatom, és a lehetséges fogantatástól máig 11 nap telt el..


Ma elvégeztem egy 25-ös érzékenységű One Step tesztet, ami negatív lett..


Korai volt tesztelnem?

Vagy szerintetek van esély a terhességre ezek fényében?


Köszönöm előre is a véleményeket!



2014. máj. 8. 17:45
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! :)
2014. máj. 12. 10:10
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!