Volt már valaki hasonló helyzetben? Tudom nagy butaságot csinálunk, de mégsem bírok az érzéseimmel. Nagyon össze vagyok zavarodva.

Férjemmel nem felhőtlen a kapcsolatunk. Sokat veszekszünk, nem vagyunk egy hullámhosszon egy ideje. Van két lányunk már. Néha azt érzem, és ki is mondom, hogy menjen el. Szeretni szeretem, csak éppen annyira azt érzem, hogy nem olyan semmi mint régen, netezünk mindketten este, vagy én doglozom inkább, mint együtt legyünk, mert csak vitázunk, ha együtt vagyunk. Mégis sokszor érzem azt, hogy szeretnék még egy gyereket. És ez a vágy nagyon erős már. Nem védekezünk, mert már fél éve beszéltünk róla, hogy oké legyen harmadik. Férjem annyira nem akarta, de végül mégsem védekeztünk. Ha összejönne persze megtartjuk nem vetetjük el semmi pénzért sem. Ő sem akarná. Valami olyan érzés van bennem, hogy ha már a kapcsolatunk nem olyan mint amilyet álmodtam még lány koromban, akkor legalább a legnagyobb vágyam teljesüljön, hogy legyen 3 gyerekem. Nekem a gyerekek a legnagyobb boldogság. Nem kioktatást szeretnék, mert tudom nem normális amit érzek, hanem, hogy volt valaki hasonló helyzetben? Annyira butaság, de minden hónapban reménykedek, hogy hátha összejött a baba. De nem figyeljük a félidőt meg semmit, és elvileg nem is nagyon lehetek terhes, szóval kb nulla az esély, de mégis mindig azt hiszem, hogy hátha valami csoda lesz. Férjemmel persze együtt maradok, mert nekem a gyerekek nyugalma a legfontosabb, nagyon törődik velük és szeretik az édesapjukat. Annyira rosszul érzem magam emiatt, amit érzek. Egy felelős anya vagyok, felnőtt és mégis ennyire ambivalens érzésekkel...