Lehetséges a teherbe esés úgy, hogy a spermát fecskendővel juttatják a hüvelybe?
Ne értsétek félre, férfi vagyok, a legjobb barátom ebben a helyzetben van, a nő akivel évek óta együtt van, tegnap közölte vele, hogy terhes.
azért olyan lehetetlen a dolog, mert évek óta óvszerrel védekeznek és azt mondja lehetetlennek tartja, hogy így lett terhes, sőt az esetek 95%-ában gumival sem belé élvezett hanem a szájába.
azt mondta beugrott neki hogy az utobbi időben élvezés után a barátnője kiment rögtön a fürdőszobába, mondván megmosakszik.
Ma reggel pedig a szekrényben talált egy fecskendőt, amire az volt a válasz, hogy intim tisztitást szokott vele végezni.
Massal a nő biztosan nem volt, mert éjjel nappal együtt vannak, egy a munkahelyük is, egyszerre végeznek, együtt mennek haza, indulnak munkába.
Nem akarja letámadni ezzel a gyanusitgatassal mert ha nem igaz nagy botrány lenne, de vajon ez lehetséges?
Olvastam több kérdést is itt ahol pedzegették, de bizonyíték vagy tények hiányában tanacstalanok vagyunk.
Egyébként a barátom akart gyereket, csak még fél évet akart várni, a menyasszony pedig nagyon nem.
kb. 8 hetes terhes
Nrm ítélem el azokat akik így estek teherbe, csak szeretném a választ rá, ha van ilyen, irja le nyugodtan.
Szerintem nagyon is elképzelhető ilyen módon a teherbeesés, mert amíg a sperma életképes mindegy hogy jut be, a hatását ki tudja fejteni.
A genetikára maga ez a módszer nincs hatással, szóval a vérzés biztos nem ezért van. Lehet akár fenyegető vetélés is (mondjuk ezzel dokihoz kéne mennie).
Más kérdés, hogy maga az eljárás erkölcsileg nagyon is megkérdőjelezhető.
Voltak oorvosnál természetesen.
Azt mondták semmi bajt nem látnak,ágynyugalom.
Azt olvastam valahol, hogy vannak hibás óvszerek, amiken szabad szemmel természetesen nem látható mikroszakadások vannak és azon simán átjut a sperma, ami ugye szintén nem látható szabad szemmel és leggyakrabban így jön létre terhesség óvszer mellett.
Amúgy a barátod miért nem kérdez rá a dologra, ha ennyire fúrja az oldalát? Szerintem szörnyű lehet ilyen tudatban, kételyek között élni..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!