Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Második gyereket szeretnék!...

Második gyereket szeretnék! Lehet, hogy túl korán szexelünk? Vagy lehet, hogy nekünk a fiú nem jön össze? Úgy tudom, a korai idő a fiúknak kedvez. Tudnátok tanácsot adni, mit kéne tennünk? Illetve mikor?

Figyelt kérdés

Kislányom első alkalommal megfogant amikor nem védekeztünk a ciklusom 16. napján, ha jól emlékszem. Létezik, hogy ilyen későn van a peteérésem? Az elmúlt négy hónapban a ciklus kb. 12. napján menzesz szerű görcsöket éreztem, és akkor együtt voltunk a 12-14. napokon. Ez korai lehetett? A ciklusaim 28 naposak, kivéve most, amikor a 31. napra jött meg, és már a 17. naptól görcsölgetett. Már azt hittem, sikerült :(

Terhesvitamint bekapok két naponta, nem méricskélek semmit, gyógyteát nem iszom, félek, hogy az lenne a vég, ha túl sokat foglalkoznék a dologgal. Plusz hátrahajló a méhem, de az orvosom azt mondta, hogy az nem baj, megfelelő testhelyzettel egyszerűen kivédhető ez a hátrány.

Szóval a kislányom szerintem nagyon könnyen "összejött", most nem tudom, mi volt akkor a különbség. Egyébként akkor nagyon stresszes voltam, és még nem is házasodtunk össze.


Köszi!


2013. márc. 26. 14:53
 1/5 anonim ***** válasza:
A ciklus első felében való együttlét a lányoknak kedvez, mert az X kromoszómát hordozó spermiumok lassabbak, de tovább életben maradnak így nagyobb eséllyel be tudják várni a petesejtet. A peteéréskor vagy utána pedig a fiúknak kedvez, mert ott gyorsnak kell lenni, de kivételek mindig vannak. Ez csak elvi megközelítés, a gyakorlatban sok minden előfordul. Akinek egymás után többször (nagyon sokszor pl 8-szor) is egynemű gyerek születik, a variálás ellenére, ott nem árt a férfit kivizsgálni, mert lehet, hogy a fiúk/lányokkal van valami gebasz, pl életképtelenek.
2013. márc. 26. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

Ja, én nem fiút szeretnék, hanem egyáltalán gyereket. Lehet, hogy ez nem derült ki?

De azért kösz, hogy írtál.

2013. márc. 26. 15:38
 3/5 Manka68 ***** válasza:

Szia!

Bocsi, de a kérdésedet én is úgy tudom értelmezni, hogy leginkább fiút szeretnétek, és emiatt korábbra időzítitek az együttléteket. Az első válaszoló nagyon szépen leírta, hogy őont fordítva csináljátok, ha fiúra gyúrtok. Úgy pár százalékkal nagyobb az esély fiúra.

Menses peteérés után 14 nappal van, tehát ha visszaszámolod a napokat, kiderül, mikor volt. 28 napos ciklusnál 14-ik nap az esélyes. Ez előtt 2-3 nappal érdemes elkezdeni a próbálkozást, de nem szabad a 14-iken abbahagyni, hátha éppen kicsit később lesz ovu. A legideálisabb, ha egész ciklusban kétnaponta együtt vagytok, akkor nem tudjátok kikerülni a peteérést. :-)

Az hogy az első baba azonnal sikerült, nem jelenti azt, hogy most is így lesz. Nem kell elkeseredni 1-2 sikertelen ciklus után, talán most nem volt akkora mázlitok, mint először.

Viszont ha így sem jön össze egy év alatt, akkor kivizsgálás. Az első babád óta sok minden történhetett veletek, a körülmények megismétlése nem biztos hogy elég lesz a második babához. Bármi lehet más, amiről nem is tudtok. De ezeken ne agyalj még, csak ha egy év múlva sem lesz baba.

De drukkolok, hogy sikerüljön minél hamarabb!

2013. márc. 26. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Köszönöm a bíztató szavakat!


Először úgy voltam vele, hogy egy hajszállal jobban vágynék fiúra, de ez volt a negyedik hónap, hogy nem estem teherbe, szóval én már letettem arról, hogy a fiúra időzítsünk. A kislányomnak szeretnék minél előbb kistestvért, mert már két és fél éves. Eredetileg nem akartam csak három év korkülönbséget. Későn szántam rá magam, most meg nem jön olyan könnyen, mint gondoltam.


Mi lehet az a görcs, amit érzek a 11-12. napon?


Köszi!

2013. márc. 26. 18:01
 5/5 anonim ***** válasza:

Szia!


Sikerült már azóta?

2013. nov. 19. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!