Honnan tudod, hogy készen állsz a gyerekvállalásra?

Majd fog jönni:)

Én kifejezetten még nem is gondolkodtam a gyerekvállaláson,amikor arra lettem figyelmes,hogy szomorú vagyok,azért,hogy megjött.

Mindennek eljön a maga ideje,semmit nem kell siettetni,érezni fogod,ha vágysz egy kisbabára.Legrosszabb,amit tehetsz,hogy amiatt ostorozod magad,hogy "én miért nem akarok gyereket"? A kilenc hónap azért van kitalálva,hogy felkészülj az új életedre,rendezd magadban a kételyeket.Különbözőek vagyunk,barátnőm az esküvő után egyből tudta,hogy vágyik egy babára,én csak tudat alatt éreztem,hezitáltam,mert nem vagyok az ugorjunk fejestül a Dunába típus.Amikor megszületett a tervezett kislányom,akkor is csak lassan esett le,hogy igen,anya vagyok,az első napokban azt hittem,hogy nem is szeretem/attól függetlenül,hogy nagyon vártam,készültem az érkezésére/,aztán 11 hónapos,és imádom.Elképzelhető,hogy te is "lassúbb" vagy.DEEE,biztos vagyok abban,hogy te is hamarosan vágyni fogsz a babára,mert:

1)tudod,hogy szeretnél,csak még azt érzed,nem vagy elég felkészült

2)hezitálsz,ami azért van mert neki a lehető legjobbat akarod.

És ez mind azt jelenti,hogy már csak idő kérdése,és terhes leszel!:))

Lehet, hogy a korod miatt. :) Nem írtad, hogy hány éves vagy. Én kb. 28 éves voltam, amikor azt éreztem, hogy lassan jöhet egy baba. De még akkor sem tudtam elképzelni, hogy én 0-24-ben babázzak. Így végül 30 voltam mire elkezdtünk próbálkozni, mert akkorra lettem teljesen biztos a dologban. 32 voltam amikor szültem.

Akinél nem jön ilyen érzés, az két dolgot tehet:

1. azért szül egy gyereket, hátha a 9 hónap alatt megjön a kedv. Sokszor láttunk már ilyet, pl becsúszott babáknál. :)

2. nem szül soha gyereket, másban keresi és találja meg a boldogságát.

Egy biztos! Amíg nincs az embernek gyereke, halvány lila segédfogalma sincs arról milyen érzés az.

Amíg nem volt gyerekem, nem értettem azokat a barátnőimet, rokonaimat, akik már szültek, hogy miért csak a babáikról tudnak beszélni. Azt sem értettem, hogy miért olyan nagy cucc, ha megfordul a baba, vagy rámosolyog az anyukájára. Úgy gondoltam, hogy hát ez a dolga egy csecsemőnek, hogy fejlődjön. :)

Aztán amikor a fiam először rám mosolygott! Vagy amikor azon kapom magam, hogy upsz, megint a fiamról beszélek! :)

Biztosan jönni fog neked is ez az érzés. Addig is élj boldogan! Ha meg nem jön, még mindig van két lehetőség, amiből választhatsz. ;)

Hány éves vagy?

Átgondoltad már, hogy milyen feltételek nem ártanak egy gyerekvállaláshoz? Munkahely, pénz, nagyszülői segítség, lakás, hely a gyereknek stb.

Amúgy ha megvannak ezek a ridegnek tűnő feltételek, akkor jön az, hogy a pároddal amúgy szeretnétek-e gyereket bármikor is vagy valamelyikőtöknek kérdéses, hogy egyáltalán valaha akar-e. Nem az, hogy érzi-e most, hogy most szeretne, hanem csak azt, hogy eleve elveti az ötletet, vagy majd egyszer lehet róla szó.

A nőknél a labda, ha ők akarják, onnan kéne elindulnia. Az nem jó, ha a pasi mondja, a nő nem akarja, aztán addig filózik rajta, amíg végül még mindig bizonytalanul, de belevág a terhességbe.

Én 21 évesen kattantam be, hogy szeretnék. De nem attól, akivel együtt voltam, szóval tudtam, hogy itt még pasiváltás is lesz előtte. Nem volt kiszemelt áldozat, úgyhogy tök vakvágányon voltam. Elég hamar összejött mégiscsak a következő pasi, akivel már 12. éve lesz idén, hogy együtt vagyunk. 25 éves voltam, mire megszületett a már 21 évesen is "várt" gyerkőc. A suliban is halasztottam, mert nem bírtam ki gyerek nélkül. Kicsit húzós volt úgy levizsgázni, de azért összejött.

Nekem inspirációt az adott (már ha lehet ilyen bénán fogalmazni erről), hogy milyen jó az, amikor én odabújtam az anyukámhoz és anyaillata volt és milyen jó lesz majd, amikor az én illatom lesz valakinek anyaillat. És hogy én milyen jó érzés leszek majd neki. :) Hogy én alakíthatom a kis maszatkát és beleadok mindent. Meg olyan szépeket lehet olvasni az együttalvásról, hordozásról. Ahogy rádnéz, tanul tőled, megnevettet. Ahogy először csinál mindenfélét.

Biztos nálad is volt olyan, hogy na ezt biztos úgy/nem úgy fogom csinálni, ahogy az én szüleim.

Szóval nálam ilyen gondolatok voltak, amikor beindult.

Most két gyerkőcöm van. Bármikor újra teherbeesnék és végigcsinálnám az első pár évet, mert egy csoda. Mindig tudnám jobban csinálni. De azért azt nem mondom, hogy könnyű, amikor már nagyobb. Akkor nemcsak adni tud, hanem leszívni is az energiát, mert hisztizik, duzzog, megsértődik stb.

De minden nehézséget feledtet, ha utána átöleli a nyakad, odaszuszog. Abban benne van minden.:)

Én azt hittem, készen állok.

Aztán amikor hazavittük a gyerekeket, akkor belémhasított a felismerés, hogy gőzöm sincs róla, hogy mibe vágtuk a fejszénket.

És hónapokig úgy éreztem, hogy nem álltam még készen erre.

Persze, most, hogy már egy évesek elmúltak a gyerekek, utólag visszagondolva készen álltam, csak megijedtem.

Nem a felelősségtől, nem a gyerekektől, nem is azért mert nem álltam volna készen.

Egész egyszerűen csak tapasztalatlan voltam.

Baratnőm 30 éves, ő sem szeretne még babát! Nyugi, az érzés majd jön:) én kb. 14 éves korom óta szeretnék:))))) természetesen jó pár évet kellett vele várni!

Ne izgulj, majd jön az a pillanat!

Üdv.:16+3hkm