Pozitív teszt után vérzés, de egyre erősödő pozitív teszt (bőven lejjebb). Mi ez?
Figyelt kérdés
Ovuláció után 10 nappal, kedden halvány pozitívat teszteltem, másnap már erősebbet. Ekkor elkezdtem vérezgetni, először csak barnás pöttyözgetés, majd csütörtökre szinte mensiszerű. Ekkor este elmentem orvoshoz, nem látott semmit sem méhen belül, sem méhen kívül (mondjuk ennyi idősen még nem is láthatott). A kórházban vizeletből (esti, így valószínűleg nem túl koncentrált) végzett terhességi teszt eredménye: kétes, ismétlésre szorul (a laboros mondta, hogy kijött a második csík, csak kicsit később, mondjuk nem tudom, ez mit jelent neki, mert a vizeletminta leadásától számított kevesebb mint fél óra alatt megkaptam a nyomtatott leletet). A doki keddre rendelt vissza, szerinte kémiai terhesség lehetett (elhalt beágyazódás környékén). Igen ám, de azóta is napról napra erősebb csík jelenik meg a teszten (maradt pár tesztem, így minden reggel tesztelek), és 2 napja egyéb tüneteim is vannak, amik már ismerősek az első terhességemből, soha máskor nem éreztem ezeket. Péntekre a vérezgetés elmúlt, szombaton (tegnap) pici volt megint, de most már 34 órája semmi. Van valaki, aki hasonlót élt át, és egészséges terhesség lett belőle? Ha vetélés történt volna, a csíknak halványodnia kellene, ha méhen kívüli, akkor meg ha nem is halványodni, de nem szabadna erősödnie, legalábbis nem naponta, mert akkor sokkal lassabban emelkedik a HCG szint. Már megőrülök a bizonytalanságtól. :(2012. aug. 26. 21:38
11/25 A kérdező kommentje:
Szia! Egyelőre semmi, vérzés szombat óta nincs, ma már nem teszteltem, mert a tegnapi is nagyon erős + volt. Hasamban az első terhességemből ismerős húzódások, szurkák, szóval reménykedem, hogy megvan a baba. Nagyon messze még a szerda. :(
2012. aug. 30. 18:08
12/25 anonim válasza:
Kitartàs! Mar reg nega lenne e teszt, haelment volna!
13/25 A kérdező kommentje:
Köszi :), én is így gondolom. A szombati teszt is erős + volt, még egy tesztem maradt. Még 2 nap és kiderül, 5 hét 5 naposan minimum petezsákot már látni kell, még ha 2 nappal később fogant, akkor is. Fiammal ennél 5 nappal később voltam először és már 10 mm petezsákban 4 mm "baba" volt és szívműködés is volt. Nagyon izgulok.
2012. szept. 3. 08:22
14/25 anonim válasza:
Szia! Èn is izgulok érted! :-)
15/25 A kérdező kommentje:
Köszönöm neked is! :)
Ma voltunk UH-n, 11 mm petezsák látható. :) Benne még nem látszott semmi, a doktornő azt mondta 20 mm felett kell látni benne valamit. 3 hét múlva kell megint mennem. Most "hivatalosan" 5 hét 5 napos vagyok, de az ovulációs teszt szerint 2 nappal később foganhatott a pici. Jó lett volna, ha már lát szikhólyagot, kicsit nyugodtabb lennék, bár akkor meg azon izgulnék, hogy vajon elkezd-e majd verni a szíve. :))) Hiába, mindvégig van min izgulni, az első babámnál is így volt, gondoltam mindig, hogy na, majd ha ez és ez a vizsgálat meglesz, ha majd az x. hetet betöltjük, akkor majd már nem fogok izgulni...hát francokat, mindig találtam magamnak valamit. :))))
2012. szept. 5. 12:11
16/25 anonim válasza:
Jaj, de jo! Latod megmondtam, h van ott babo :-):-):-):-) ne parazz, rendben lesz minden! :-)
18/25 A kérdező kommentje:
Szia! Nincs azóta semmi, 26-án kell újra dokihoz mennem, majd beírom mi volt. Kb. 1 hete egész napos hányingerem van, úgyhogy feltételezem hogy van valaki abban a petezsákban. :)
2012. szept. 14. 09:23
19/25 anonim válasza:
Az jo!!, :-) legyen is csak hanyinger! Ebben az esetben az biztato. Szoritok, majd jelentkezz!
20/25 A kérdező kommentje:
Háát, annyira nem jó a hányinger. :)) Első terhességemnél még csak-csak elviseltem, mert táppénzen voltam abban a 3 hétben amikor annyira szörnyű volt (gyakorlatilag napi 24 órában rosszul voltam), egész nap feküdtem szinte, de most itt van a másfél éves fiam, aki nem nagyon hagy pihenni. De majd csak elmúlik ez az időszak.
2012. szept. 17. 18:23
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!