Megnyugodhatok végre?
Kezdem az elején.
Júl. 15-én együtt voltunk, de nem védekeztünk, ráadásul pont középidőbe. Nem ment el, igen tudom, hogy létezik az előváladék is!!!
Mondanom sem kell, hogy utána nagyon kiborultam. végig gyomoridegem volt.
Rá 6-nappal éjjel fájt mensi szerűen a derekam (de nem jött meg, egy csepp vér sem volt) igaz aznap medencésbuli volt este, hüvős is volt a víz sem volt meleg, szóval akár meg is fázhattam.
Utána pár nappal mindjárt megjön érzésem volt, de nem jött meg. Mensi idején 28-29-én, megjött, igaz kicsit kevesebb volt (ami mondjuk betudható a stressznek, máskor is előfordult hogy stresszes időszak után nagyon minimális volt a menzeszem és nem is tartott ennyi ideig), de megvolt a 6-7 nap mint máskor, de mensi végén
csináltam tesztet (x-epil), de annyira ideges volt, hogy alig tudtam rápisilni, így kb. 8-10 perc után kaptam negatív tesztet. de mivel nem tudtam megnyugodni, szerdán megismételtem a tesztet (szintén x-epil) az is negatív lett, totál negatív.
az a félelmem igazából, hogy esetleg rossz a teszt és nem mutatja ki:S
most jövőhéten csütörtök-péntek körül esedékes a mensim..
Első volt pisi volt. és a két teszt között kb. 12-13 nap telt el.
csak az félelmem, hogy rossz a teszt vagy ilyesmi. olvastam,hogy valaki 12 hetes volt és nem mutatta ki a teszt.
Szerintem is nyugodj meg, nem vagy terhes!
Nagyon kevés annak az esélye, hogy nem mutatja ki a teszt a terhességet!
Megnyugodhatsz!! Ha 2 negatív tesztet is csináltál,mensi után akkor biztos nem vagy terhes.
Ugyh.ne sirj többet,mert felesleges
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!