Ez nem a szokásos "megtartsam-e" kérdés?

Első vagyok.Ez most jó kérdés,hogy mit tennék,de nem vetetném el mégha 5. is lenne és sokan megszólnának.

Csak a lakás már nagyon kicsi lenne így is 3 szobás és már költöznünk kéne lassan.

4 gyerek mellett ígyis beszólnak a lakók örökké.

Azt hittem már elkötzöztek?Ilyen és ehhez hasonló beszólásokkal,mert,hogy ők rég láttak minket.

Tényleg úgy dönts,ahogy neked jó és emiatt ne legyen lelkiismeretfurdalásod.

Már én is tervezem a részmunkaidős állást,de mivel 15 évem kiesett nem kapkodnak utánnam.

Már néha emberek közé is vágyom,hisz mindennapom ugyanúgy telik s nem beszélve a 25 000 ft-os gyes pénzről,ami nagyon kevés ahogy nőnek a gyerekek egyre nagyobb az igény.

Na most én is kipanaszkodtam magamat.

Fel a fejjel!

Én kísértetiesen ugyanabban a helyzetben lennék, mint Te, kedves kérdező! Ezt én is írhattam volna, ha esetleg terhes lennék.

Elvetetném. Remélem ezzel mindent elmondtam.

Nem könnyű a helyzet az biztos...

A szitu nem ugyanaz, csak a tépődés:

27 éves voltam, 2 komoly kapcsolat után, nyakamon egy brutális diákhitellel és egy még brutálisabb svájci frankos kocsihitellel hazaköltöztem szüleimhez. Összejöttem egy fiúval, 4 hónap múlva terhes lettem (a gumi sem tökéletes). A srácnak is elég sok hitele volt, épphogy kijöttünk minden hónapban.

Mivel friss kapcsolat volt, plussz semmi pénzünk, főleg nem félretett, se lakás, megbeszéltük, hogy nem tartjuk meg. Igenám, de nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy van bennem egy élet, az ÉN GYERMEKEM, képtelen vagyok megtenni. Kb. 2 hétig ment az elvetetjük, majd később - nem tudom megtenni huzavona. Az eszem azt mondta hogy nem kell gyerek, legbelül meg nem tudtam lemondani róla.

Sajnos ezt neked kell eldöntened, és bizony kell pár nap, amíg megemészted a dolgot, de azért tesztelj, mielőtt kikészíted magad. Kicsit önzőnek hangzik, de az a lényeg, hogy a Neked legjobban megfelelő döntést hozd. Ha tudsz élni a gondolattal hogy elveteted, akkor ok, ha meg nem, akkor lesz még egy babád, és csúsznak a céljaid még 2 évet.

Egyébként azóta megszületett a kisfiunk az említett "balesetből", összeházasodtunk, 2 héten belül várjuk a hugicát, kifizettük az adósságokat, és év végére meglesz az önerő a saját lakásra. Nem könnyű az élet, iszonyatosan spórolunk, rengeteg lemondás, de mindíg megoldódtak a dolgok.

Teljesen megértelek, hogy végre újra "fellélegeztél", kikapcsolódtál a gyerekek után. Mert valljuk be, két ekkora gyerekkel nem könnyű.

Kérdezem Tőled? Később szeretnél-e még babát?

Én most várom a másodikat, 2,5 évig küzdöttünk érte. Előtte én is kivoltam, hogy mindig a gyerek és nem foglalkozhatok egy kicsit magammal. Ez megváltozott.

A férjem már tervezi a 3. babát. Én szeretnék tanulni, karriert csinálni, de szeretnék még 3. babát is. Ha nekünk becsúszna, én megtartanám.

Volt nekem is abortuszom, utálom magam emiatt, emberi roncs lettem miatta. Senkinek nem kívánom, sem fizikailag, sem lelkileg. Akkor jó döntésnek tűnt, a pasi elhagyott, egyedül nem vállaltam. A szívem egy része veszett vele.

31hkm

Nézd, nem ítéllek el, de én nem tudnám megtenni. Nem tudnék úgy a gyermekeim szemébe nézni, hogy tudom, nekik adtam esélyt az életre, a "tesónak" pedig nem.

Természetesen ez a te döntésed és úgy dönts, ahogy neked a legjobb, hiszen a kistesónak se jó, ha érzi, hogy csak korlátozza az anyukáját. A te helyzetedben szerintem csak akkor vállald, ha neki is meg tudod adni azt a szeretetet, amit a többi gyereked kapott.

Bárhogy is döntesz, sok erőt és kitartást kívánok!

Szia!

A probléma nem ugyanaz, de a vajúdás rajta igen.

Én nem tartottam meg, és most tudom, h mindenki le fog pontozni, és lehordanak a sárga földig, de nem bántam meg.

Nem volt jó döntés, de mindenképp helyes, nem bírtam volna újra itthon lenni három évet, tele vagyunk adóssággal, diákhitel, személyi kölcsön, nincsenek nagyszülők, képtelen lettem volna megtartani.

Vérzett a szívem, hisz láttam UH-on, nevet is adtunk neki, mert volt fellángolós két hetünk, amikor örültünk neki, tervezgettük, h milyen lesz két gyermekes szülőként élni.

Fáj a szívem, de nem akartam, h segélyért kelljen mennünk, h ne legyen cipője, és nem akartam zsíros kenyeret adni nekik egész hónapban. Ez a fiammal sem lett volna tisztességes dolog.Őt néztem leginkább, h neki meglegyen mindene.

Egyet értek az egyik előttem szólóval, közelítsd meg abból a szempontból a kérdést, hogy melyiket bánnád meg kevésbé. Mert a legszörnyűbb érzés az lehet, ha később megbánod/bűntudatod lesz emiatt és akkor már nem tudsz mit csinálni.

Ha megtartanád, el nem tudnám képzelni, hogy később ellenszenvvel néznél a babára, hogy "ő tette tönkre az életem" meg ilyesmi. Tehát ebben kisebb a kockázat, bár az tény, hogy nehezebb lesz az életetek anyagilag, érzelmileg stb.

Remélem segítettem.

(nincs még gyerekem, csak már nagyon régóta próbálkozunk a párommal és irigykedek azokra a párokra, akiknek akarva-akaratlanul azonnal összejön...)