Miért nem tudok lekattanni a baba-témáról?

Van egy 1 éves kisfiunk, imádjuk, a szemünk fénye! Én 34, párom 37 éves, próbálunk lavírozni anyagilag, szülők is segítenek ahol tudnak, de persze, nem szeretnénk erre alapozni.

2 szobás lakásban lakunk, és ezek azok a tényezők, amik miatt párom inkább már nem vállalna több gyermeket. Én ebbe beleegyeztem, hiszen az eszem nekem is ezt diktálja!

Talán lassan egyenesbe is jövünk, aztán próbálunk mindent (alap dolgokat...) megadni a gyermekünknek, és élvezni a kis családi 3-asunkat.

DE a szívem mélyén minden hónapban várok valami csodát (megszakítással védekezünk), hátha mégsem jön meg..., és úgy érzem, képesek lennénk áthidalni minden problémát. Egy testvért semmi sem pótolhat. Az idő is szorít, mert 1 év múlva lejár a gyed-em, muszáj lesz visszamennem dolgozni - ha mégis baba mellett döntünk, akkor nem sok időnk van vacillálni.

Így egész nap ezen zakatol az agyam, nyomom a pro és kontrákat magamban, elahtározom, hogy újra leülök párommal és őszintén elmondom, hogy sztem rossz döntést hoztunk, mégiscsak jó lenne egy kistesó. Aztán jön egy váratlan kiadás, ismét mínuszba kerülünk - és akkor megint önzőnek gondolom magam, hogy miért jár ezen az agyam?

Nem tudom, mi a pontos kérdésem, esetleg, ha valaki volt hasonló helyzetben, milyen döntést hozott, megbánta-e vagy sem?

Köszönöm, és előre kérek mindenkit, hogy lehurrogó beszólásokra nincs szükségem, de minden építő kritikát szívesen fogadok!!!