Első gyermek előtt állók! Bennenetek nincs az a fura érzés, hogy hihetetlennek tűnik, hogy egyszer veletek is megtörténjen, hogy életet adjatok egy kis emberkének?

Én nemcsak a gyermekáldást élem meg csodaként, hanem a gyermekeimmel töltött életemet is, minden gondjával bajával együtt.

Kedves kérdező! De igen, teljesen igazad van. Én is és a párom is nagyon szeretnénk már gyermeket, minden feltételt megteremtettünk, nagyon jó környezetbe jönne, olyan helyre ahol anya és apa nagyon nagyon szeretik egymást, minden kényelemmel ami neki és az anyukájának valaha is kellhet, nagyon szeretnénk őt, és mégsem sikerült még, pedig már 1 éve próbálkozunk. Én nem szomorodhatok el miatta, hiszen az "édesanyjának" támasz kell, de ha tudná, hogy mennyire várjuk őt...

szerintem nem ítélkezni akart. ez tényleg sok esetben így van. de én úgy gondolom, hogy mindennek eljön a maga ideje, ha várni kell rá, az valószínűleg okkal van, próbáljunk inkább a saját életünkkel törődni, és ne sajnálni mástól a babát, nem visz előrébb. amúgy hihetetlennek tartom én is, viszont alig várom már. mi is fél éve próbálkozunk de semmi. most voltunk természetgyógyásznál. sok okos dolgot mondott. akinek nem jön a baba, és nincs szervi baja, amit orvos megállapított volna, annak őszintén javaslom, hogy menjen el egy természetgyógyászhoz. meglepő lesz.

Én is stresszeltem, mert már 33 voltam, amikor végre olyan pár volt mellettem, akivel vállalni mertem. Nagyon féltem, hogy nem jön össze, de először úgy voltam vele, hogy hagyjuk abba a védekezést, és csak ha sokáig nincs eredmény, akkor kezdek mindenféle egyébbel próbálkozni. És nagyon nagy szerencsém volt, mert az ELSŐ alkalmak valamelyikén összejött a baba. Szerettem volna mielőbb a másodikat, és láss csodát szülés után három és fél hónappal megint teherbe estem. Most itt vagyok egy gyönyörű ksifiúval és egy gyönyörű kislánnyal, és még most is hihtetetlennek érzem, hogy mindez velem megtörténhetett, pedig körbenézek, és minden nő anya. Mégis felfoghatatlan számomra,hogy én is az lettem. Ami meg az ítélekzést illeti teljesen egyetértek veled, mert én pont ugyanígy vagyok ezzel. Hazudik, aki azt mondja, hogy benne nem fordulnak meg ilyen gondolatok. Sokszor gondolok arra, hogy ha lehetőségem lenne kívánni valamit az emberiség javára akkor mi lenne az,és mindig oda lyukadok ki, hogy az lenne a legjobb, ha aki igazán szeretne gyereket, az megkapná az élettől, aki viszont arra nem érdemes, az ne foganjon meg.

Nekem 14 hetesen elment a babám 3 hónapja. Nagyon boldogok voltunk, mert nem is próbálkoztunk, igazi szerelemgyerek lett volna. Annyira vigyáztam magamra, nem csináltam semmi olyat ami nem volt ajánlott, és mégis. :-( Nagyon szomorú vagyok, de szerencsére van egy csodás férjem aki mindenben kitart mellettem, és mindig megnyugtat, hogy nekünk is lesz. Még néha most is pityergek amikor sétálunk az utcán és látok egy babát, ha a férjem ott van mindig átölel, és olyan jó. Sajnálom azokat a gyerkőcöket akik úgy születtek meg, hogy nem kellenek a szüleiknek, hiszen ők semmiről nem tehetnek, nem az ő "hibájuk", hogy világra jöttek. Azokat a szülőket akik meg csak úgy "potyogtatják" a gyerekeket mindenféle normál anyagi háttér nélkül, nyilvánosan kellene felkötni. Nem a családi pótlékért szül az ember gyerek(ek)et.