Van valaki aki nem akar gyereket?

Én sem akarok.

Több indok is van:

-Saját magamat sem tudom eltartani; nem, hogy egy gyereket...

-Még a macskám is sok nekem; nem, hogy egy gyerek :D

-Számomra undorító, hogy hugyos, szaros, folyik a nyála, stb..

-Elviselhetetlen számomra a gyerekhiszti, -sírás, -ordítás.

Amúgy ha már tudnak beszélni és járni, akkor számomra annál elviselhetőbbek. Ilyen 4-5 éves kortól még akár kedvelni is lehet őket, de még a saját unokahúgaimat is utáltam mikor kicsik voltak és csak akkor kezdtem őket megkedvelni, amikor már eltelt 3-4 év. :D

Tudom - "Ha anyád is így gondolkozott volna, akkor nem lennél itt".. :D

Kedves 3.!

Az ilyen "ha anyád is így gondolkozott volna..." véleményekkel ne foglalkozz! Nekem is van az ismeretségi körömben, aki ezt megkapta, majd szült egy gyereket, akitől viszolyog... Aki nem akar, ne is szüljön! :)

Bár én el sem tudom képzelni gyerek nélkül az életem, barátnőm nem szeretne, azt mondta, ha nekem lesz, és félévente rájön a babázhatnék, kölcsönkéri az enyémet. :D Ő azért nem akar gyereket, mert úgy érzi, megkötné az életét. Igazi sajtkukac, 10 percnél tovább nincs egy helyben, imád utazni, bulizni, pörögni és ha az ország másik felén volt számára munka, gondolkodás nélkül ment. Az ebbe az életbe (szerintem) tényleg nagyon belezavarna egy baba, és szerintem jobb is, ha nem szül, mert nem egy anyatípus. :D

Én 32 éves koromig egyáltalán nem akartam gyereket. Nem tudtam mit kezdeni a csecsemőkkel, egyáltalán nem jöttem lázba tőlük, sőőt, inkáb szinte menekültem a közelükből. Önmagamat egyáltalán nem tudtam anyaszerepben elképzelni, úgy éreztem, nekem más dolgaim vannak az élettel. Bár sok ismerősöm azt mondta, hogy a saját gyerek az egészen más. A férjem elfogadta a döntésemet, nem erőltette a témát.

Azóta nagyon nagyot változott velem a világ, de pontosan nem tudom megfogalmazni az okát. Van 3 gyerekünk. A csecsemőkért azóta sem rajongok, de a gyerekeimet becsülettel felnevelni és "embert" faragni belőlük, az egy nagyon izgalmas, életreszóló feladat.

Én egy 42 éves pasast ismerek, aki elköttette magát. Nincs és már nem is lesz gyereke. Egyszerűen nem akar.

Három barátnőm szintén nem akar, ők a szüléstől rettegnek. 33, 29, 29 évesek, aztán lehet, hogy egyszer leküzdik ezt a félelmet. (A 33 éves nem hiszem, ő egyébként sem akar, nem érzi ebben a dologban a csodát, a varázst, vagy hogy mondjam.)

Én most úgy gondolom nem akarok, bár a változtatás jogát fenntartom.:) 26 éves vagyok de abszolút nem mozdult meg bennem még semmi anyai ösztön. Szeretem a függetlenséget, gondtalanságot, egyáltalán nem hiányzik egy gyerek, nem vágyom rá. Túlságosan önző vagyok a lemondásokhoz és ismerem magam, borzasztó türelmetlen is vagyok.

Lehet hogy csak későn érő típus vagyok, de most úgy érzem nem akarok.

Örülök, hogy vannak még hozzám hasonlók. :)

Én sem akartam soha, nem vonzódtam a gyerekekhez, a gyereksírásra pedig kórosan reagálok, menekülési ösztönt vált ki belőlem, úgy érzem, mintha késsel szurkálnának, rémes. Ráadásul gyerekkoromban ért egy nagy trauma, meglehetősen magamnak való és depresszív vagyok, így mindig azt gondoltam, nem kéne ezt másra rányomni.

Aztán becsúszott egy gyermek, amiben (vélhetően a hormonok hatására is) valami „felettes erő” kezét éreztem, hogy ennek biztos van valami oka, mert különben sosem szántam volna rá magam, de most majd kiderül, milyen remek anya is tudok én lenni. Hát, nem tudom. Nagyon-nagyon igyekszem, de folytonos lelkiismeret-furdalás és aggodalom az életem, vajon jól csinálom-e, vajon nem lesz miattam a gyerekem lelki sérült.

A tapasztalataim alapján azt mondom, tényleg remek dolog, ha az embernek gyereke van, de ha valaki úgy érzi, hogy van még az életben olyan dolog, amit szívesen tenne, ha nehezen tűri a kötöttséget, és egyáltalán, csak úgy nem vágyik rá, ne szüljön. Mert ez nem egy olyan dolog, ami majd „elmúlik”, egy anya élete végéig aggódni fog a gyerekéért, egy olyan kötöttség, amit nem lehet levetkőzni – nehéz megfogalmazni, mert erre lehet, hogy valaki azt mondaná, miért nem pattanok meg, ha nem élvezem teljes mértékben. De ez benne az őrület, hogy nem lehet megpattanni, nem lehet sehová bújni egy pillanatra sem ez alól a felelősség alól.

Szóval szerintem azoknak kell szülniük, akiknek „zsigerből jön” az anyaság, akik kétség és gondolkodás nélkül tesznek mindent a nevelésben. Mert én mindent húszszor átgondolok, minden oldalról megvizsgálok – ami mondjuk a munkámban remek tulajdonság, de a nevelésben nem. Azt látom, azok az anyák boldogok teljesen, akik sosem gondolkodnak, ösztönből teszik a dolgokat.