Mikor elhatározza az ember, hogy szeretne babát, akkor csak úgy vállalja, hogy meg van a megfelelő anyagi háttér? (Vagy lesz ami lesz alapon? )

Szia!

Szerintem, aki felelősségteljesen fel akar nevelni egy gyereket, az úgy vállalja, ha biztosított az anyagi háttér, hogy ne kelljen azon aggódni, hogy mit eszünk holnap, vagy hol lakjunk.

Én tavaly 26 évesen szültem meg a kislányomat, már 2,5 éve dolgoztam, volt lakásunk, így volt hova és miből várni a pici érkezését.

Egy picibabára elég sokat kell költeni havonta (mondjuk én a ruháit turiban veszem, így azon tudok spórolni), de vannak dolgok, amiket muszáj megvenni pl.: tápszer, tejpép, bébiételek, pelenka, piperecuccok és még sorolhatnám.

Én nem mertem volna csak úgy vállalni egy babát, hogy majd lesz valahogy, vagy állam bácsi pénzén, meg segélyekből felnevelem :P

5,5 hós kislány anyukája

Jó a kérdésed, ezen most én is nagyon elgondolkodtam. Ugyanis a megfelelő anyagi háttér fogalom szubjektív. Mindenkinek más.

A baba iránti vágy erőssége is változó személyenként.

Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy ne albérletbe szülessen a gyerek, hiszen a saját lakás, ház az egyik legbiztosabb anyagi háttér.

Ettől függetlenül a mi gyermekünk oda született. A szülőktől nem kaptunk soha semmilyen anyagi támogatást, két átlag keresetű emberek vagyunk, saját tőke nélkül. Hitelt nem tudunk felvenni, mert nincs tőként, az anélküli havi törlesztések pedig számunkra megfizethetetlenek. Így bevállaltuk a kicsit.

Most 32 éves vagyok, saját ház nélkül,talán pár év múlva már sikerül, de van egy tündéri ovis gyermekünk. Lehet 40 leszek mire meglesz végre a saját lakásunk. Akkor szültem volna az első gyermekemet?!

Így azt mondom, hogy nincs mire várni.

Szia!

Mi is évek óta halogattuk a családbővítést a férjemmel, mivel anyagilag a béka feneke alatt... no mindegy. 32 éves vagyok, és a helyzetünk nem javult, úgyhogy mi is úgy döntöttünk, nem várunk tovább. Jó, persze változott annyit a helyzetünk, hogy vettünk lakást, hitelre, aminek a törlesztője 100ezer fölött van már a válság miatt, és ki tudja még hol, és mikor áll meg. De meddig várjunk?

Közben a környékemen lassan már mindenki gyereket vár úgy, hogy mikor én megtettem az első lépést a családalapításhoz, ők még javában a párkereséssel foglalkoztak. Hát beelőztek, nem kicsit...

Nem irígység beszél belőlem, nagyon örülök, hogy nekik így összejött, csak bosszankodom, hogy én miért nem voltam elég bátor. Remélem hamarosan mi is hasonló örömökben részesülünk, az anyagi gondok pedig tudom, hogy majd megoldódnak. Muszály lesz nekik :)

Szia! Ez a kérdés mindig megmozgatja a nőket. Mi például házasság után 5 évet vártunk, hogy legyen végre saját házunk és autónk, és mire utána végre belevágtunk a babaprojektbe, elvetéltem. Így visszagondolva jó volt várni. Szerintem elsősorban azon múlik az egész, hogy ti ketten mennyire vagytok felelősségteljes, megbízható emberek. Én például, hiába a házrészlet és a kocsirészlet, bátran bele merek vágni a gyermekprojektbe, mert tudom, hogy a férjemnek van annyi sütnivalója, hogy, ha kell, a föld alól is előteremti az anyagi hátteret nekünk. Nem elég csupán vágyni a babára, bizonyos érettségi szint is szükséges hozzá, hogy fel tudd nevelni. Azért azt hadd fűzzem hozzá, hogy ha fejre állok, sem vállaltam volna babát, ha a nagyszülőkkel laktunk volna.Szerencsére sosem voltunk ilyen helyzetben. De ha elkezd ketyegni a biológiai órád (és nálam ketyeg, mert 27 vagyok, egyetlen gyerek nélkül, és hármat akarok), egy idő után megváltozik a felfogásod, és nem az lesz a mérvadó, hogy két száj mellett meg tudod-e etetni a harmadikat, hanem az, hogy tudsz-e belőle felelősségteljes embert nevelni, akár kevés játékkal, új ruhák nélkül is. Mi épp építkezünk, de már alig várom, hogy szülők legyünk.

Bocsi, ha hosszú lett, remélem, a lényeget megértetted