Ma negatívaz teszteltem. Mondjátok már miért? Itt a görbém :




















Szia.
Én csak szeretném neked leírni a saját tapasztalatomat.
Mi férjemmel 5 éven keresztül stresszeltünk baba ügyben, és addig míg csak azzal foglalkoztunk, hogy mindenképp terhes legyek nem jött. Majd mikor már elkeseredtem, és feladtam a reményt, beugrott a csodálatos kislányunk, aki most 9 hónapos. Most ismét így jártunk. Szerettük volna, hogy legyen egy kis tesó, már a lányom 3 hónapos volt, de nem sikerült sehogy sem. És most, hogy teljesen elfeledkeztem róla, és el kezdtem fogyókúrázni, illetve tornázni, hogy nyárra vissza nyerjem az alakom, íme, ismét terhes vagyok.
Tehát ezzel csak azt akarom mondani, hogy tudom, nagyon nehéz, de ne stresszelj rajta ennyire, mert így semmiféle képpen nem fog sikerülni. Próbálj meg valami olyan elfoglaltságot keresni, amivel teljesen lekötöd magad, és nem az jár a fejedben, hogy "terhes akarok lenni mindenáron". Tapasztalatból mondom, így sikerülni fog.
A teszted viszont még nagyon korai volt, ezért még várj egy kicsit. Én most a nemvárt napján teszteltem, ami február 13-án lett volna aktuális, és lám pozitív lett. Azóta pedig csak erősödik.
Kitartás, szurkolok neked, és fogadd meg a tanácsom, tudom miről beszélek.





Ne légy elkeseredve, korai a teszt. Viszont nekem egyszer azt mondta a dokim, hogy az sem jó ha az optimális időben minden napos a szex. Minden másnap kell, mert a spermiumoknak is idő kell megfelelő bevetéshez. Lehet az is h már egy kicsit fáradt, öregecske spermiumok nem érnek célba, ezzel persze nem aakartam leszólni párod legbecsesebb dolgait :)
De próbáljátok 48 óránként, hátha sikerül nekem bejött





11:38 vagyok erről az oldalról
Még mindig csak a 11 dpo-n vagy, legalább 3 napot még várj a teszttel.
Az mindegy, hogy hány naposak szoktak lenni a ciklusaid, az a kérdés, hogy az ovulációhoz képest hány nap telt el.
Remény van, együttlétek ott "sorakoztak" az ovu körül!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!