Szerinted letezik olyan hogy valaki a hogy ovu utan 5-10nap mulva erzi a tuneteket?
Hűha, 10:27-es a példád reményt keltő számomra. Én is pé, illetve az együttlét utáni nap óta érzek furcsaságokat, de még nem merem elhinni, hiszen csak köv. szerdára nem várom. Csak mindig mondom magamnak, hogy ezek terhes tüneteknek még borzasztó koraiak, persze mensis tüneteknek is, úgyhogy passz. Bárcsak velem is megtörténne, ami veled történt!
Ugyanakkor tény, hogy amíg nem késik legalább 3-4 napot, addig feleslegesnek érzem beleélni magam, vagy különösebben odafigyelni a tünetekre, volt már ebből csalódás, és nincs szükségem még egyre.
10:27.
Nem jol tudod a hcg csak beagyazodas utan kezd el termelodni.
egy nappal a peteeres utan kizart hogy terhesegi tuneteket erezz.
Kedves kérdező!
"A megtermékenyített petesejt (zygota) első osztódására a méhkürtben kerül sor, az anya szervezetében ekkor már megindulnak azok a hormonális változások, amelyek révén a korai terhességet ki lehet mutatni. A megtermékenyült pete a méh üregében a hormonok által felkészített nyálkahártyára tapad, ritka esetben viszont a méhen kívül tapad meg."
Eléggé furcsa lenne, hogy a pozitiv tesztem után és az összes meglévő tünet után félre éreztem volna és ne lettem volna terhes.(a beágyazódás elött is volt már enyhe arra utaló jel)
Többen kérdeztétek mostanában, mikor kezd el termelődni a HCG a szervezetben, és mikor van az a legkorábbi időpont, amikor ki lehet már mutatni a HCG-termelődést, ezért gondoltam, szánok ennek a témának is egy cikket.
A HCG (humán gonatropin hormon) a beágyazódás után kezd el termelődni az anya szervezetében. De nézzük csak a dolgokat sorjában!
1. Először is a spermiumok bejutnak a szervezetedbe és ott várják, hogy találkozzanak a petesejttel. Előfordulhat, hogy akár 2-3 napig is várnak rá, mert éppen nincsen peteérés. Ha félidőben történt az “akció” akkor jó eséllyel 1 napon belül összetalálkoznak a spermiumok és a petesejt és megtörténik a fogantatás.
2. Ezt követően 7 napig vándorol a megtermékenyült petesejt, és a fogantatástól számított 7 nap múlva megkezdődik a beágyazódás. Innentől kezdve már lehet HCG a véredben. Ha a ciklus kezdetétől fogva mérted a testhőmérsékletedet, akkor most azt tapasztalhatod, hogy megemelkedik a testhőmérséklet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!