Mikor tudtad, hogy jöhet a második baba? Nem féltél? Többi lent.
Már van egy másféléves kislányom és szeretnénk még egy babát. Párom nagyon pozitívan áll a dolgokhoz és mindig azt mondja, hogy "pénzből van a legkevesebb". Elvicceskedi. De amúgy mondta, hogy most ezen ne aggódjak, majd megoldjuk. Ő mindent megtesz. És most is amúgy megtesz mindent. Nem szenvedünk hiányt semmiből. Átlagos életszínvonalon élünk, mellette hitelt fizetünk.
Bennem meg ugye anyaként sok minden feljön. Mi van, ha annyira megdrágul minden, hogy nem győzzük majd? Mi lesz, ha a férjem munkaképtelen lesz? Két gyerekkel hogy bírok el segítség nélkül? (Én szüleim ritkán rúgják ránk az ajtót, akkor is csak azért hogy elmondhassa... Apósomék, meg akkor vállalják majd az unokát, ha már kicsit nagyobb lesz.) Szerintem ilyen kérdések sok anyában felmerülnek. De még is úgy érzem, hogy szeretnék még egyet. Valahogy rájöttem, hogy ez az élet értelme. Engem a szüleim nem szerettek és most lehetőségem van alapítani egy szerető családot.
"Párom nagyon pozitívan áll a dolgokhoz és mindig azt mondja, hogy "pénzből van a legkevesebb""
Ebben mi a nagyon pozitív hozzáállás?
Ha annyira megdragul minden, akkor te is elmesz dolgozni. Nem agysebeszet
Amikor az elsővel terhes lettem már biztos volt, hogy lesz 2. Nem akartam, hogy ő is szartán unja egyedül a gyerekkorát, mint én.
Az első gyerek abszolút nem tervezett volt (sosem akartam gyereket), a 2. pedig végül napra ponrosan akkor született, amikor akartam
#1 te is csak kiforgatod,amit írtam. A többit el sem olvastad.
#2 neked van gyermeked? Honnan tudod olyan biztosra, hogy 10 év múlva a gyermeket - vagy ha nincs akkor - magadat fent tudod tartani?
Nálunk anyagi értelemben nem volt kérdés igazából. Amiért vacilláltunk az az én szülésélményem volt és a nagylányom első éve. Ő egy nagyon nehéz baba volt, én meg extrém nehezen "idomultam" az új helyzetünkhöz, ami miatt úgy éreztem, hogy én mégegy gyerekkel ezt nem tudom végigcsinálni. A férjem kimondta, hogy az oroszlán része úgyis az enyém, tehát én döntsek. Segít mindenben, de ő dolgozik napközben, így nyilván a "neheze" valóban az enyém.
Engem mint segítség, nem az anyagi oldal érdekel, de nyilván tudom, hogy a családunk védőhálót is jelent egyben, szóval ha durván beütne a krach, itt lennének mind anyagilag, mind morálisan. Az anyagiaktól nem tartok, van megtakarításunk, biztosításaink, stb. és egyedül is egész csinos bevételem van, ha éppen dolgozom... Jobban tartok attól, hogy mi lenne, ha a férjemmel történne valami és a mindennapokban nem lenne társam, aki besegít a gyerekek körül. Ezt nem tudom hogy viselném mentálisan, de ahogy nőnek, úgy talán ezt egyre kevésbé érzem szorongós érzésnek, egyre könnyedebb minden.
A családunk 200 km-re él, nem tudnak hatékony segítség lenni a mindennapokban. Iszonyat irigy vagyok, amikor az oviba nagymama/nagypapa megy a gyerekekért. Szerintem ez olyan menő... és annyira sajnálom, hogy ebben az én gyerekeimnek sosem lesz részük.
Fentiek mellett egyébként van helyben egy pótnagyink, aki nagyon aktívan besegít, ha valamit meg kell csinálnunk, vagy elmennénk valahova gyerekek nélkül pár órára, stb. és takarító is jár hozzánk két hetente, ami azért jelentős könnyítés, de szintén pénzbe kerül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!