Honnan tudtad végleg eldönteni, hogy szeretnél anya lenni, gyermeket vállalni?

Mindig is tudtam, hogy egyszer anya szeretnék lenni, ahogy a kettes, sosem tettem fel magamnak ezt a kérdést, hogy akarok vagy sem. A férjem ugyanez.

Számomra ez a kérdés: vajon jó anya leszek, jó szülők leszünk? Igyekezni fogunk mindent megtenni azért, hogy azok legyünk. Tökéletes szülő nincs, az "elég jó", az a reális.

Amiket írsz, jogos félelmek, mindenki fél, ha nem is pont ezektől, minden új helyzet félelmetes először. De vagy fel kell dolgoznod, vagy tenned kell érte/ellene:

"félek, hogy le kell mondanom a szabadságomról, félek attól, hogy nem csak magamért felelek többé. Sok olyan történetet olvasni, hogy mennyire kiszolgáltatottá teszi a nőket az anyaság."

Van olyan a környezetedben, aki nem mondott le a szabadságáról, miután anya lett? Nekem van, rengeteg, jó példaképek számomra, remélem én is ilyen lehetek majd anyaként. Dolgoznak, vállalkoznak, van hobbijuk, sportolnak, szoktak utazni, randizni a férjükkel stb. Ők is mondják, hogy olykor rettenetesen nehéz, pont ezért minden elismerésem nekik!

Neked nincs ilyen családtagod, ismerősöd? Hogy lásd, nem áll meg az élet gyerekkel sem.

Azért szintén tehetsz, hogy ne legyél "kiszolgáltatott anya", amitől félsz. Anyagiaktól félsz, ha jól sejtem. Akkor teremtsd meg az anyagi biztonsági hálót, ez mindenkinek mást jelent, nem mindenkinek ugyanazt. Biztos munkahely, megtakarítás, lakás/ház, egészségbiztosítás, kockázati életbiztosítás, házassági szerződés stb. stb.

Nekem ez úgy jött, hogy egyszer késett a havim nem is keveset, kicsit izgultam, hogy jaj mi lesz, végül úgy voltunk a párommal, hogy ha jön, akkor jön. Így már kicsit reménykedve vártam a két csíkot, de negatív lett. Valahol itt kezdőtött a vágyakozás ami később ott igazolódott be, mikor egy ismerősöm terhes lett. Na ott jött a villámcsapás, hogy ő miért és én miért nem? Magam is meglepődtem rendesen sírhatnékom volt, hogy én babát szeretnék... még a páromnak is elmondtam, aki közölte velem, hogy később lehet róla szó, de jelenleg nem érzi stabilnak a munkáját ezért még várjunk.

A sors fintora, hogy ugyan fél év múlva jelezte, hogy jöhet a baba, de csak 7 évvel később lettünk szülők.

A megfelelő pár mellett egyszerűen érzi az ember. ( az első gyerkőc előtt szétmentünk több mint egy évre, így tudom, hogy más mellett nem akartam gyereket).

A félelmeid egyébként teljesen érthetők, és ami ijesztő, hogy senki nem tudja neked azt megmondani, hogy rád mi vár.

Mi 7 évet vártunk a csodánkra, de utána nem az a rozsaszín világ várt minket, mint amire vágytunk. Nehéz szülőnek lenni, de ezek ellenére is, megérte. Sose csinálnám vissza. És valóban sok lemondással jár, de ez csak pár év... utána mindig kicsit másabb és könnyebb. És csodás pillanatok vannak, amik szó szerint átsegítenek a nehéz időkön. Aki nem tapasztalta, az elképzelni se tudja, milyen így szeretni és szeretve lenni.

Itt szokták mondani, hogy nem is akarja. Ez a tipikus, amit nem ismerünk az nem is tud hiányozni :) Ebben sincs semmi rosz.

Azt tudom, hogy onnantól, hogy megfordult a fejemben, hogy anya szeretnék lenni, nem volt vissza út. Meg kellett történnie. Ez nem egy kósza gondolat, hogy jaj úgy ennék egy almát, de nincs itthon csak banán, jó lesz az is. Ha gyermekre vágyik az ember, abból nem lesz olyan, hogy bocs mégse.

Meg a jaj nem alkalmas, mert nincs ház, kocsi... egy gyerekre sose lesz alkalmas az idő, jó körülmények mellett is történhet rossz dolog, egy fix munkahely is megszűnhet. Mindig úgy gondoltam, ha van hely hol laki, legyen az albérlet vagy saját, van munkahely, és félre is tud rakni kicsit az ember, akkor ott már elfér egy gyermek. A jó alkalomra várhatnánk örökké :) Olyan sose lesz. Bele kell vágni, és átkelni a hídon, ha odaér az ember. Mindig lesznek akadályok.

Ha úgy érzed szeretnél anya lenni, és a párod is támogat ebben és szeretne apa lenni, akkor hajrá :)

Én a férjem mellett éreztem azt először, hogy őt akarom a gyerekeim apjának, és nem mást. És bármi is lesz, nem akarok gyerek nélkül megöregedni, nem akarok kimaradni ebből.

Bár egyetértek, hogy amíg nincs gyereked, ezt nem igazán lehet elmondani, miért jó, mert racionálisan nem az, számszerűsített hátránya mindig több lesz, mint előnye. De ha van dolog, amiért már megérte élnem, az az hogy van 2 gyerekem. Bármikor bármit újracsinálnék értük. Vannak még örömteli dolgok az életben, ez tény és való, de nekem semmi nem tudja felülmúlni a gyerekeim létezését.

Én onnan tudtam, hogy már nem volt bennem ilyen gondolat, hogy félek ettől-attól, mi lesz a szabságommal, stb. Úgy voltam vele, hogy jöjjön aminek jönnie kell 😊

Egyébként sokáig én is féltem ezektől amiket te is leírtál, de addig nem is vállaltunk be a babàt. Aztán szépen lassan átformálódott bennem ez valahogy.