Kinek mikor jelentkeztek az első tünetek?
Figyelt kérdés
Illetve mik voltak az első tünetek ami miatt gyanakodtatok, hogy terhesek vagytok?2024. ápr. 19. 13:05
1/16 anonim válasza:
Kimaradt a menzesz.
Minden más csak a 7.heten jött
2/16 anonim válasza:
+teszt a nemvárt napján. Utána ugyanolyan mindjárt megjön érzés a 6. hétig, amikor hozzácsapódott a hányinger, rosszullét.
3/16 anonim válasza:
nem jött meg, majd teszteltem egy pozitívat
a 7.hétig semmi tünet nem volt, utána jött a hányás, álmosság.
4/16 anonim válasza:
1 héttel az aktuális menstruáció előtt este levettem a melltartóm, és úgy éreztem leszakadnak a cicijeim. Utána rá 3 napra a tisztasági betétemet barna folyásom volt (előtte soha), aznap vettem egy tesztet, és már az elmaradt előtt 4 nappal elég erős pozitívat teszteltem. 😁 gyanítom amúgy hamarabb fogant a kisbaba, mert középidőben nem is voltunk együtt a párommal 🥲 bár eddig még nem mondták hogy nagyobb lenne, nem tudom, majd kiderül. 20 hetes kismama vagyok. 😁
5/16 anonim válasza:
Én már szinte a fogantatástól kezdve éreztem a hányingert egyre erősebben, fejfájás, szédülés és brutális fáradtság napján lett pozitív a teszt.
6/16 anonim válasza:
Nem jött meg, más tünetem nem volt
7/16 anonim válasza:
Első tünet, hogy nem volt menstruáció. Kb. 7 hetesen kezdtem érezni a terhességet, elkezdtem hányni. Mindkét gyerekemnél ez jelezte az elején. Bármi más problémám volt az később jött elő. Vészes hányásom volt, nekem már ez az egy tünet is sok volt.😄
8/16 anonim válasza:
Rendszertelen, hosszú ciklusokkal (emiatt nekem nem volt feltűnő, hogy nem jön meg), 5 hetesen volt az első tünet, ami nagyon erős fáradtság volt napokig.
9/16 anonim válasza:
5# lehet, hogy ezt érezted, de az 1000%, hogy ez nem a terhességtől volt.
10/16 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! 9# hallottam már énis ilyen esetről ha valaki érzékenyebb a hormonokra akkor előfordulhat, hogy minimális jelenlétére is reagál már a szervezet.
2024. ápr. 19. 15:07
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!