Kinek mikor jelentkeztek az első terhességi tünetek és mik voltak azok?
Nekem szokásos mensi előtti tüneteim voltak mensi előtt.
Aztán azon a napon, amikor meg kellett volna jönnie, halvány barna folyásom volt, ami 3 napig tartott, utána semmi. Furcsa volt, mert a mellfeszülés nekem mindig elmúlik az első mensis napon, de ekkor megmaradt és még erősödött is. Fel is ébredtem rá éjjel. Na reggel mindjárt csináltam is egy tesztet (a nemvárt után kb 3 nappal) és 2 mp-en belül 2 egyértelmű piros csíkom lett.
Kb 5+0-tól állandóan éhes voltam, de állandóan, már fájt, annyira.
Most 6+1 vagyok, picit jobb, nincs az a fájós farkaséhségem, demég mindig éhes vagyok. Ugyanakkor csomó mindent nem kívánok.
Émelygés alvás közben szokott rámjönni, hajnalban, de reggelre már nincs.
Hánynom még nem kellett.
Mellfeszülés is még mindig tart. (Eddig 2x fél napra elmúlt)
Nemvárt előtt 1 héttel oriás pattanások jöttek ki rajtam,illetve mellfájdalom,ami gyanus volt de csak 1-2napig tartott.. aztán nemvárt napján hálistennek nemjött, teszt azonnal pozitiv, rá 1 hétre kezdödött az egésznapos hányinger,reggeli hányás, gyomorsav.
Az előző terhességem is végighánytam mindd a 9 hónapot, eddig úgy nézz ki most sem úszom meg...
Holnap lépek a 7. Hétbe 😊
10.dpo-n ebéd után nagyon megszédüdeltem, de úgy elsötétül a világ szinten. És utána állandó émelygésem volt, mint aki másnapos. Ez pl eltartott az első trimeszter végéig. Majd hazafele munkából furán fájt a hasam...nem teljes alhasban görcsöltem, hanem köldök alatt egy tenyérnyi részen . (Méh) Annyira furcsa volt. Aznap még gyorsan vettem egy tesztet és halvány, de egyértelmű pozi lett. Lendületből elmentem még vettem 2 különbözőt és mindegyiken derendgett, így el mertem hinni. Szerencsére a mensi se jelentkezett és a tesztek is erősödtek.
Egyébként más tünetem nem volt csak később jött elő pár tünet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!