Régen miért vállaltak az emberek a nagy semmire gyereket?

Kisebb volt az igényszint. "Enni tudunk, aludni van hol...akkor hajrá"

Nem ez a fő probléma, hanem az, ha valaki úgy vállal, hogy se enni, se semmire nem jut.

Régen sokaknak csak becsúszott. Legalábbis azokkal, akikkel én beszéltem erről így volt. Dédimék pl hárman lettek volna testvérek ha a szülőkön múlik, végül tizen lettek, mind életben is maradtak. Illetve ahogy megfigyeltem főként az idősebbek nyomatják azt az elvet, hogy "ahol van bárányka, ott legelő is".

Engem inkább az érdekel, hogy egy ennyire fejlett világban, mint ami ma van miért vállalnak sok gyereket a semmire. Még az 1-2 csak-csak megbocsátható, hogy becsúszott, na de 6-8? (Nyilván azokra vonatkozik a kérdésem akik pl egy 2 szobás lakásban nevelnek ennyi gyereket és hó vége felé már kéregetnek Facebookon)

A 20. század közepéig az emberek nagyobbik hányada a gazdálkodásból élt. Gépek nem igazán léteztek, talán a tekintetes úrnak volt egy cséplőgépe. A földet állati erővel művelték, kézzel kapáltak, vetettek, arattak. Az iparosoknál sem volt jobb a helyzet, a kovács kalapáccsal, az asztalos kézi fűrésszel dolgozott: szükség volt az élő munkaerőre. És közben a háztartást is vezetni kellett.

Ha nem akartak bérest fizetni, gyerekeket kellett nemzeni, akik aztán már kiskoruktól munkára lettek fogva. Az orvostudomány sem tartott ott ahol most, a gyerekek egy része nem érte meg a felnőtt kort. Nem létezett nyugdíj, táppénz, szociális háló. Ha valaki kiesett a termelésből vagy megöregedett, nagy bajba került. Ilyen körülmények között egy ember magában nagyon nehéz körülmények között tudott csak életben maradni. A nagy család a túlélés egyedüli eszköze volt.