Kinek hanyadik hónapban jött össze a baba?
Első a második hónapban,
A másodikkal ez az 5.ik próbálkozós hónap, 2 hét, s kiderül 🤞🏼
1. Azonnal, 12 hetesen elvetéltem
2. 10 hónap
3. 2 hónap
4. 6 hónap
5. 1 alkalom… nem akartunk többet, de így alakult, a férjem imádja hogy lesz. (és önként mondta, hogy megy vaszektomiára) 😅
Ahogy elhatároztuk, hogy gyereket szeretnénk, az első durr bele alkalommal megtermékenyültem, de a 8.héten kiderült, hogy a petevezetékembe ágyazódott be, és már folyamatban volt a vetélés :(
3 hónappal később újra terhes voltam. Az a terhesség rendben volt, az eredménye itt szuszmákol mellettem.
Fel év után, de missed ab lett sajnos. Utána kérek egy év múlva sikerült megint, ez már sikeres terhesség volt. A második babánk szoptatás mellett a 4.nem védekező ciklusban sikerült. Amúgy jártunk meddőségibwn is, a friss eredményeinkre azt mondták, hogy valószínűleg lombik kell, inszemmel be is próbálkozzunk. Na hát rá 15napra pozitív lett a tesztem a kisfiammal.
Anyosek szomszédainak 13 év után született a fiuk. Most 2 éves, és várják a kistesot.
Ez annyira individuális, életkortól is függ, pl 30-35 között átlag 6-9honap míg sikerül, és ez teljesen normálisnak számít.
De tudom, milyen nehéz kívárni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!