Lehet így esélyem teherbe esni?
Figyelt kérdés
Tél elején adtunk szabad utat a kistesó lehetőségének és ahogy lenni szokott, a pontos ciklusom "megbolondult". Majd kettő hónap "ciklusmegnyúlás"-ban vagyok. Hőgörbét vezetek, bár vannak benne 2-3 nap hézagok (amikor elaludtam, vagy nem aludtam eleget stb.). Míg mértem, végig alaphő alatt, vagy közelében voltam. Múlt hét közepén jelentkezett a termékeny nyák, elég egyértelműen, aminek nagyon megörültem, hátha mégis beindulnak a dolgok. Természetesen kihasználtuk ezeket a napokat. Megugrott a hőm, igaz nem azonnal, de már ezen a héten az elmúlt 4 napban 36.8-37 közötti értékeket mérek. A méhnyák is váltott krémes állagúba, ahogy amúgy nekem normális esetben a luteálisban szokott. Kedden tudtam eljutni az orvosmohoz (mert akkorra volt már másfél hónapja megkért időpontom), aki csak annyit mondott, 5 mm-es méhnyálkahártyát lát, várjunk még egy-két hetet és szerinte megjön. A megnövekedett hőmérséklet, ami szépen fenn is van eddig, arra utal, hogy múlt héten, hét közepén, vége felé csak kiszabadulhatott egy tüsző, csak dolgozik a progeszteron és a méhnyák is most olyan, amilyennek általában a ciklus végén tapasztalom. Viszont mire utalhat, hogy csak 5mm a méhnyálkahártya? Lehet oka, hogy csak külső uh-val nézték? Ez abszolút kizárja a beágyazódást? Olyan sok furcsaságot érzek. Fémes ízt a számban, bal oldalt kitartó petefészek szurkálást és fáradékonyságot. Nappal hőemelkedésem van, 37,3-ig is felmegy az ébredésihez képest. Ha akkor volt ovum, mint sejtem, akkor 8-9 dpo-n lehetek. De semmi sem biztos, így hogy utolsó mensim január 2-án volt...2023. márc. 3. 12:24
11/12 A kérdező kommentje:
A kérdés kiírása után 3 hónappal sikerült teherbe esnem iker babákkal.
2024. ápr. 21. 10:57
12/12 anonim válasza:
9-es válaszoló vagyok.
Teljes szívből gratulálok az iker babákhoz!❤️ Viszont akkor tényleg csak halóztad a tüneteket ebben a hónapban és egyáltalán nem voltál várandós. Számomra nem volt újdonság, mert én 100% biztos voltam abban, hogy a kérdés kiírásakor nem voltál terhes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!