Együttlét után ti fekve maradtok, ha igen meddig?
Sziasztok.
Szeretnénk babát és igazából eddig csak egy gumi nélküli együtt létünk volt tegnap.
Előtte 4 évig gumival voltunk, nekem nagyon szokatlan volt, hogy belém élvezett és ez az egész helyzet.
Aztán vízszintesen voltam, de màr folyt is minden ki rögtön és még utána is folyt.
Én sajnos olyan vagyok, hogy együtt lét után rögtön pisilnem kell.
Másik problémám, amit meg gondolom meg fogok szokni majd, hogy én eddig szerettem a gumit, nekem olyan steril volt, valahogy én nem szeretem az ondó se szagát, se állagát, se ízét, se semmit, így az egész hogy belém megy el, engem zavart.
Van ezzel bárki így?
Én nagyon sajnálom, hogy így érzem, imádom a párom és szeretnénk babát is, valószínű, hogy nem fog egykettőre összejönni, mert nem tudom úgy elengedni magam msot ebben az új helyzetben.
Köszönöm a válaszokat.
Eléggé off, de láttam, hogy többen nem használnak gumit és élvezik, ezért kihasználnám a lehetőséget.
Nektek mikor a párotok megvan, hogy nem keni össze az ondó az ágyneműt? Vagy mindig kiugrotok (nekem volt, hogy ilyenkor a zuhanyzóig magam alá kell tartani valamit, hogy ne legyen minden ondós) és mentek zuhanyozni? Akkor is, ha ti még nem voltatok meg? Vagy hogyan kell ezt elképzelni?
Ne haragudjatok, de ez ... 😅
Első körben... Én mindenét szeretem a páromnak, tehát attól sem undorodom, ha bennem megy el. Sokkal meghittebb, bensőségesebb. Kicsit paradoxon az, hogy imádom a párom, de undorodom bizonyos dolgaitól.
Másod sorban, mindig oda van készítve a papírzsebkendő, illetve olyan pózban végzünk, amilyenben nem tudja összekenni az ágyneműt, így még egy kicsit ölelkezni is tudunk utána.
Amúgy sem megy el, ameddig én nem vagyok meg, szóval ez sem probléma.
Utána pedig zuhany.
De őszintén, nem az ágyneművel foglalkozunk elsősorban. Ha olyan lesz... Cserélem.
#16 Én mondjuk jobban szeretek utána (is) elmenni, mert amúgy egy idő után kellemetlen, hogy bennem van. Nálunk amúgy ő is jobban szereti az óvszert, eleinte nem is élvezte, ha nem volt.
Az ágynemű még hagyján amúgy, de nekünk a matracvédőn is átmegy, pedig annak a pisit is fel kéne fognia (mondjuk még arra sem teszteltük), a matracot meg nem tudom cserélni estére, vízben meg nem szívesen fekszem.
Nyilván ezért a zsepik sem igazi megoldások. Viszont mi az a póz, ami működik? Nekem a sima fekvésnél is folyik ki.
Gondolom az, hogy mennyire és hova folyik a sűrűségétől függ... A törölköző is jó megoldás lehet.
Az a póz pedig, amikor én vagyok felül 🤫
16-os voltam
15!
Mi pl mindig úgy csináljuk, hogy egyszerre tudunk elélvezni. Hellyel közzel.
Zsepi bekészítve, ahogy kiszáll belőlem, odateszem és futás a wc. Sosem zuhanyzok utána.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!