Ha elköttetem magam, utána lombikkal lehet még vér szerinti gyerekem?
"De az legyen már az ő baja. Kit érdekel, hogy rosszul döntött?"
Mondjuk az egészségügyi rendszert, mert leterheli a lombikkal? Vagy a gyermek hiánya miatti depressziójával?
35 évesen jelentkezhetsz egyetemre. Ha megbanod a gyereket, örökbe adható. De ha előttetek magad nem biztos hogy lehet gyereked.
A törvény alkotók úgy dontottek, nagyobb a kockázata annak, hogy meggondoljak magukat azok, akik fiatalon, gyerek nélkül döntöttek az elkottetes mellett. Neked, nekem mindegy, hogy a Juli 20 évesen úgy dönt, ő soha nem akar gyereket. Az is mindegy, ha 20 évesen már harmat szült.
Lehet lombikkal ver szerinti gyereked, csak allamilag tamogatott eljarasban nem vehetsz reszt, így akár több milliós költsége lehet.
Megjegyzem meg us ertem hisz igy nem veszi el azon nők elől a lehetőséget akik önhibáján kívül nem lehet gyermeke.
Ez egy komoly döntés amit nem öt perc alatt kell átgondolni.
13!
Nem, nem értek egyet. Hülyeség a hasonlatod.
16!
Hülye példánál nincs mivel érvelni. A te logikai szerint eleve élni se kellne, hiszen mindennek van veszélye
19. Igen 18 év. Tehát az elköttetést is ahhoz kellene kötni. Senki nem akart 13 éves kislányokat elköttetni.
16. Pont ez a lényeg, hogy egy csomó dolog a saját döntésünk, ami sokszor pénzbe kerül. Miért más fizesse meg azt, hogy te 200al akarsz autókázni mondjuk? Amúgy nem leszel okosabb, hogy lehülyézel. Nem te károgtàl, hogy ne öljük egymást, most kommentek óta te sértegetsz mégis. Megy a véleményalkotás alázás nélkül is, vagy csak ezt a kocsmai stílust érted meg?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!