Nagyon szeretnénk kisbabát, de félek a terhességtől?

Lakosztálynak elég hamar szűkös leszel 😂

Senki nem ismeri a terhesség érzését amíg nem volt terhes, sőt ugyanaz az ember sem feltétlenül éli még ugyanúgy két terhességét. A testünk nem változik meg végleg a várandósság alatt normál esetben (max apróbb szépséghibákat leszámítva). Egy foghúzás maradandóbb változással jár mint ez az állapot. Ha már félni kell valamitől, akkor ott vannak a veszélyei 🤷‍♀️ Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nagyon infantilisen gondolkodsz erről a témáról. A lelked mélyén szerintem inkább a gyerekvállalással járó felelősségtől rettegsz, és a megfogalmazásodból az jön le, hogy tök jogosan. De reméljük, hogy a párod mindig ott lesz veled, veletek, és vigyázni fog rátok.

Én is amióta az eszemet tudom, nagyon szerettem volna anyuka lenni, alig vártam már, hogy egyszer én is pozitív tesztet tarthassak a kezemben, aztán ultrahangra járhassak, hallhassam a kicsi szívverését, stb.

Az exemmel nem adatott meg 6 év alatt ez a dolog, időközben a kapcsolatunk is elromlott, úgyhogy szakítottunk.

Összejöttem a vőlegényemmel, és mikor úgy döntöttünk, hogy itt az ideje a gyermekvállalásnak, elmentem nőgyógyászhoz az éves rákszűrésre, erre megkérdezte, hogy mikor kéne megjönnie? Közöltem vele, hogy valamikor mostanában (24-29 napos ciklus).. Aztán realizáltam, hogy 28. napon vagyok, de még semmilyen pms tünetem nincs, úgyhogy hazafele beugrottunk a párommal xepil tesztért.

Gondoltam megcsinálom, negatív lesz, mint mindig, aztán haladhatunk tovább a teendőinkben, mintha mi sem történt volna. (Abban a hónapban amikor az ovulációm volt egyszer voltunk csak együtt, mert pont felváltva dolgoztunk azon a héten)

Megcsináltam a tesztet, igaz, hogy délutáni vizeletből, és halványan, de két csíkos lett.. Először brutálisan megijedtem, éreztem, hogy az összes vérem most szökik ki belőlem, és csak a párom nevét hajtogattam, illetve egy basszuskulcsot, és hogy mit fogunk mi csinálni????!!!!! A vérnyomásom 160/99 volt, a pulzusom meg 130, mert bár minden vágyam valóra vált, mégis hihetetlen is volt, és egyszerre szakadt rám, hogy akkor ~9 hónap és gyerek, és úristen, milyen anya leszek?! stb.

A párom kiröhögött, mikor már ott tartottam a gondolatmenetben, hogy “mi van, ha fordítva adom rá a pelenkát, rosszul fogom meg, vagy leejtem és tényleg szar anya leszek?! “ (Csecsemő és gyermekápoló a szakmám, koraszülött intenzívosztályon dolgozom…)

Aztán az első sokk után megnyugodtam, egészen addig a pillanatig, amíg eszembe nem jutott, hogy a 12. hétig bármi történhet, aztán tovább vittem, hogy mi van ha a szülésnél lesz komplikáció?!

A párom szerencsére minden aggodalmamat meghallgatta, aztán közölte, hogy nem lesz semmi baj, de nem ilyen negatívnak ismert meg, úgyhogy szedjem össze magam, mert jó anyja leszek a mi egészséges, gyönyörű gyerekünknek..

Most pedig ott tartunk, (hogyha a derékfájásomat leszámítjuk,)hogy 3-3,5 hónap múlva megszületik a kisfiunk, és soha nem voltam még boldogabb, pozitívabb.

“Nem tudom milyen érzés. Nem tudom mi vár rám. Nem tudom milyen érzés lehet az első mozdulata. Nem tudok semmit.”

Tájékozódj. Nyilván ettől nem fogod tudni, milyen érzés, mikor először érzed mozogni, de ha van információd, kevésbé érzed magad elveszettnek.

Tájékozódj a terhesgondozás menetéről, gyűjts infot a helyi szülészetről, a terhesség folyamatáról, a szülés módjairól…

Annyi minden elérhető.

Mentálisan is készülhetsz rá, vannak könyvek a témában, de az sem árt, ha szakemberhez mész. Nem kell feltétlenül terápiára gondolni, vannak személyes és online workshopok, amik az anyaság mentàlis részével foglalkoznak. Én voltam ilyen workshopon, Anyaterápia Dorinánál (insta).

Olvastam a császárról, a természetes szülés lehetőségeiről.